JiKri

lyasmiről beszélünk, amelyhez nem egyetértésünk
vagy egyet nem értésünk szükséges, hanem a figyelmünk.
Az életet szigorúan, objektíven és tisztán szem-
leljük - nem érzéseink, hangulataink szerint. Nem törődünk
azzal, hogy valami tetszik-e avagy sem. A tetszik-nem tetszik
szemlélet okozza a gyötrelmet. Mindössze annyit kérdezünk,
hogyan vessünk véget a félelemnek. Ez az egyik legnagyobb
problémánk, mivel ha egy emberi lény képtelen véget verni
ennek, örökös sötétségre kárhoztatva él. Az örök szót azonban
nem keresztényi, hanem általános értelemben kell érteni.
Egy élet hossza éppen elég. Nekem, mint emberi lénynek, ezalatt
kell találnom valamilyen kiutat, nem hagyatkozhatom
csupán arra, hogy az idő majd megold mindent. Vajon emberi
lényként teljes mértékben vagy csak részben vethetek véget
a félelemnek? Valószínűleg még sohasem tettük fel magunknak
ezt a kérdést, mivel nem tudjuk rá a választ. Ha a legkomolyabb
formában tesszük fel ezt a kérdést, azzal a szándékkal,
hogy megtaláljuk a menekülés módját, vagy kiismerjük a
félelem természetét és felépítését, akkor, abban a pillanatban,
amint rájövünk erre, a félelem önmagától véget ér. Nekünk
már semmit sem kell tennünk.
Amint tudatában leszünk ennek, és közvetlen kapcsolatba
kerülünk a félelemmel, a megfigyelő válik megfigyeltté. Nem
lesz többé különbség a megfigyelő és a megfigyelt dolog között.
Amikor magát a félelmet figyeljük meg, a megfigyelővel
pedig nem törődünk, ez már a megfigyelőnek saját félelmeitől
független cselekedete lesz.