JiKri

z elmében megszületik egy idea, mondjuk egy kellemes
gondolat, és ekkor az elme olyan kíván lenni, mint ez az
idea, ami nem más, mint saját vágyainak kivetítése.
Olyanok vagyunk, amilyenek nem szeretnénk lenni, és olyanná
akarunk válni, amilyenek szeretnénk lenni. Az eszmény
önkivetítés, az ellenkező irányban történő kiterjesztése legbelső
lényegünknek, annak, amelynek legyen a neve: a látható világ
mögötti Valóság. Ez végzi az önkivetítést, amelynek iránya
mégsem teljesen ellentétes, hanem a látható világ mögötti Valóság
folytatása kisebb módosításokkal. Az önkivetítés saját
akaratból történik, és a konfliktust az okozza, hogy a kivetített
képhez akarunk hasonlítani. Azért küzdünk, hogy legyünk
valamivé, miközben az a valami része saját lényünknek, hiszen
az eszményt mi magunk vetítjük ki. Nézzük, hogyan
csapja be saját magát az elme. Pusztán szavakért küzdünk,
követve saját kivetítéseinket, keresve tulajdon árnyékunkat.
Erőszakosak vagyunk, és azért küzdünk, hogy ne legyünk
azok. Valójában olyan ideálra vágyunk, amely a látható világ
mögötti Valóság kivetítése, csak mindig másként nevezzük.
Ha felismerjük azt, hogyan csapjuk be saját magunkat, a hamisról
azonnal kiderül, hogy hamis. Az illúzióra való törekvés
a szétesés okozója. Minden konfliktus és valamivé válás széteséstjelent.
Ha felismerjük, hogyan csapja be az elme saját magát,
láthatóvá válik a látható világ mögötti Valóság. Amikor az elme
megszabadul minden valamivé válásra törekvéstől, minden
eszménytől, az összes összehasonlítástól és megbélyegzéstől,
amikor saját felépítménye összeomlik, akkor a látható világ
mögötti Valóság teljes átalakuláson megy keresztül. Amíg az elme
neveket ad annak, addig fennáll egyfajta viszony az elme és
a látható világ mögötti Valóság között. Amint azonban az elnevezés
folyamata - amely az elmét felépítő emlékekből táplálkozik
- megszűnik, maga sem lesz többé a látható világ mögötti Valóság.
Csak ilyen átalakulásban valósulhat meg egység.