JiKri

mikor felismerjük, hogy az élet borzalmas, fájdalmas
és elszomorító, szükségünk van egy elméletre, valamilyen
következtetésre vagy dogmára, amely megnyugtat
és mindent jól elmagyaráz. Ezáltal a szavak, elméletek és
magyarázatok csapdájába esünk. Hitünk egyre mélyebb és
szilárdabb lesz, mivel a hit és a dogmák mögött az ismeretlentől
való félelem lapul. Mi azonban sohasem nézünk szembe
a félelemmel, inkább elfordítjuk a fejünket. Minél szilárdabb
a hit, annál erősebbek a dogmák. Amikor a keresztény,
hindu vagy buddhista hitet elemezzük, felismerhetjük, hogy
ezek megosztják az embereket. Minden dogmához és hithez
szertartások és kötelezettségek tartoznak, amelyek megkötik
az egyént, így választanak el embereket egymástól. Nyomozást
indítunk, hogy ráleljünk az igazságra, hogy felismerjük
a nyomorúság, a küzdelem és szenvedés jelentőségét, és máris
a hitek, szertartások és elméletek hálójába kerülünk.
A hit nem más, mint korrupció, mivel a hit és erkölcs mögött
ott ólálkodik az elme, az én. Ez pedig az én hatalmának,
nagyságának és erejének kiterjesztésén fáradozik. Elismerjük,
hogy az Istenben vagy valamiben való hit az maga a vallás.
Úgy találjuk, hogy hinni valamiben vallásos dolog. Ertjük
ezt? Ha nem hiszünk, ateistaként elítél minket a társadalom.
Az egyik társadalom azokat bélyegzi meg, akik hisznek Istenben,
a másik pedig azokat, akik nem. Egyre megy. így a
vallás hit kérdésévé válik, a hit viszont megfelelésre készteti
az elmét, amely így sohasem válhat szabaddá. Pedig csak
szabadon lehet megismerni az igazságot és Istent, nem pedig
a hiten keresztül. A hit befolyásol abban, mit kéne gondolnunk
Istenről és az igazságról.