JiKri

ajon az igazság végső, abszolút és állandó? Szeretnénk,
ha korlátlan volna, mivel akkor menedékre lelnénk
benne. Szeretnénk, ha állandó volna, mivel akkor ahhoz
tartanánk magunkat, boldogságot találnánk benne. Felmerül
a kérdés, abszolút-e, folyamatos-e és állandóan megtapasztalható-e
az igazság? A tapasztalás ismétlődése vajon
csak az emlékezetet dolgoztatja meg? Nyugalmi pillanatokban
tapasztalhatok bizonyos igazságokat, de ha ragaszkodom
az emlékezeten keresztüli tapasztalathoz, ezt abszolútnak és
állandónak tekintem, az már maga az igazság volna? Azonos-e
az igazság a folytonossággal és emlékezéssel? Esetleg
csak akkor találhatunk rá az igazságra, ha az elme végleg lecsendesedett?
Ha az elmét nem ragadják el az emlékek, nem
használja az emlékezést a felismerés fő eszközeként, de tudatában
van mindennek, amit mondunk, tud minden kapcsolatunkról
és tevékenységünkről, minden pillanatban felismeri
az igazságot. Ez már biztosan a meditálás útja volna? Csak akkor
nyílik lehetőség a megértésre, ha az elme nyugodt, ami viszont
nem következhet be, amíg nem vesz tudomást saját magáról.
Ez a tudatlanság nem szűnik meg valamilyen fegyelmezésen
keresztül, sem modern vagy ősi tekintély alapján. A hit
csak ellenállást és elszigeteltséget eredményez, így viszont
nincs esély megnyugvásra. Nyugalomra csak akkor lehet számítani,
ha teljesen megértjük saját magunkat - a bennünk zajló
különböző konfliktusokat. Mivel ez nagyon kimerítő feladat,
másoktól szeretnénk ellesni mindenféle trükköket,
amelyeket meditálásnak nevezünk. Az elme trükkjei azonban
nem azonosak a meditálással. A meditáció az öntudat kezdete,
és meditálás nélkül nem létezhet öntudat.