JiKri

editáció nélkül nincs önismeret, és önismeret nélkül
sincs meditáció. Azzal kell tehát kezdeni, hogy megismerjük
önmagunkat. Nem juthatunk messzire, ha nem
közelről kezdjük, anélkül, hogy megértenénk a gondolat, érzés
és cselekvés mindennapi folyamatát. A gondolatnak meg
kell értenie saját működését, és ha közben figyeljük magunkat,
rájövünk, hogy a gondolat ismerttől ismert felé halad.
Nem gondolhatunk az ismeretlenre. Amit tudunk, nem valódi,
mivel tudásunk az időhöz kötődik. Nagyon fontos feladat
volna szabadulni az idő hálójából, nem pedig az ismeretlenre
gondolni, hiszen amit nem tudunk, arra nem is gondolhatunk.
Imáinkra választ az ismerttől kapunk. Az ismeretlen
befogadásához magának az elmének kell ismeretlenné válnia.
Az elme a gondolkodás folyamatának és az időnek az
eredménye, és ez a gondolkodási folyamat véges. Az elme
nem gondolhat olyanra, amely időtlen vagy örökkévaló.
Ezért az elmét meg kell szabadítani az időtől, az elme időhöz
kötött folyamatainak fel kell oldódniuk. Amikor az elme teljesen
megszabadul a tegnaptól - és éppen ezért nem használja
a jelent a jövő eszközeként - csak akkor képes az örökkévaló
befogadására... A meditációban tehát azzal kell törődni,
hogy megismerjük önmagunkat, nemcsak a felszínt, hanem a
belső, rejtett öntudatot is. Ennek ismerete és a feltételektől
való megszabadulás nélkül képtelenek leszünk túllépni az elme
korlátain. Ezért szükséges elhagyni a gondolkodás folyamatát,
és ennek feltétele, hogy az egyén megismerje saját magát.
A meditálás tehát a bölcsesség kezdete, amely azonos a
szív és az elme megismerésével.