JiKri

mikor tudatában vagyunk saját létünknek, akkor az
élet nem más, mint az én, az egyén felfedezése. Az ego
tulajdonképpen nagyon összetett, ezért kapcsolatokban,
napi tevékenységekben, beszéd közben, értékelésekben,
mérlegelésekben, magunk és mások megítélésében lepleződik
le. Mindez rávilágít korlátok közé szorított gondolkodásmódunkra.
Vajon nem ennek felismerése a legfontosabb az
egész folyamatban? Csak akkor vagyunk képesek rátalálni az
időtlenre és örökkévalóra, ha minden pillanatban tudatosítjuk
magunkban az igazságot. Önismeret nélkül nem létezik
örökkévalóság. Ha nem ismerjük saját magunkat, az örökkévalóság
csak üres szó marad, jelkép, feltevés, dogma, hiedelem,
illúzió, amelybe az elme menekülhet. Abban a pillanatban,
amikor valaki kezdi megérteni saját magát a mindennapok
tevékenységeiben, akkor abban a megértésben minden
erőfeszítés nélkül megjelenik a névtelen és időtlen. Az
időtlenség azonban nem az önismeret jutalma. Ami örökkévaló,
azt nem lehet kikutatni, azt az elme nem szerezheti
meg. Akkor válik érzékelhetővé, amikor az elme nyugodt.
Ilyen csak akkor lesz az elme, ha tiszta, nem halmoz fel kifogásokat,
ítéleteket és döntéseket. Csupán a tiszta elme képes
megérteni a valóságot, nem pedig a szavakkal, ismeretekkel
és információkkal telezsúfolt elme. Az elemző, értékelő elme
sohasem tiszta.