JiKri

indannyiunknak vannak tapasztalatai a nyomasztó
magányról, amikor nem segít sem könyv, sem vallás.
Ilyenkor borzasztóan magányosak és üresek leszünk.
Legtöbben képtelenek vagyunk szembesülni ezzel az ürességgel,
inkább elfutunk előle. A függőség azon dolgok egyike,
amelyhez menekülhetünk, amikor nem tudjuk elviselni,
hogy magunkra maradunk. Szükségünk van rádióra, könyvekre
vagy beszélgetésekre, folytonos fecsegésre művészetről,
kultúráról vagy bármiről. így eljutunk egy pontig, amikor
rájövünk, milyen különleges érzés az elszigeteltség. Lehet
nagyon jó munkánk, dolgozhatunk megszállottan, írhatunk
könyveket, de belül hatalmas marad az üresség. Ezt valahogy
ki akarjuk tölteni, és ennek egyik módja a kötődés. Az
üresség kitöltésére, elpalástolására használjuk a kötődést,
szórakozást, egyházi munkát, vallást, italt, nőket és még számos
egyéb dolgot. Amennyiben észrevesszük, hogy értelmetlen
és teljesen hiábavaló ez a próbálkozás - nem a szavak
szintjén, nem meggyőződéssel, és ezért beleegyezéssel vagy
elszántsággal -, ha meglátjuk ennek a tökéletes abszurditását,
valójában akkor szembesülünk először egy ténnyel. Nem
az a kérdés, hogyan szabaduljunk meg a függőségtől; hiszen
az nem tény, csupán válasz egy tényre... Miért nem nézünk
szembe a tényekkel, hogy lássuk, mi is történik?
A probléma a megfigyelőből és a megfigyeltből származtatható.
A megfigyelő azt mondja, üres vagyok, és ez nekem
rossz, ezért elmenekül előle. Ha azt állítja a megfigyelő, én különbözöm
az ürességtől, az nem igaz. A megfigyelő maga az
üresség, csak ezt nem veszi észre. A megfigyelő azonos azzal,
akit megfigyelnek. Hatalmas előrelépés a gondolkodásban és
érzésekben, amikor ez a felismerés megtörténik.