JiKri

ajon képes-e az elme arra, hogy függetlenné váljon a
hatalomtól, azaz megszabaduljon a félelemtől, és így
elveszítse hajlandóságát az utánzásra? Ha igen, akkor
ez véget vet a gépies ismételgetésnek. Végső soron az erény
és etika nem a jó puszta szajkózása. Abban a pillanatban,
amint valami gépiessé válik, megszűnik erénynek lenni. Az
erény pillanatról pillanatra valósul meg, akár az alázatosság.
Az alázatosságot nem lehet „művelni", és amelyik elme nem
alázatos, az képtelen a megismerésre. Az erénynek tehát
nincs hatalma. A társadalmi erkölcs nem azonos az erkölcscsel,
sőt erkölcstelen, mivel elismeri a versengést, a kapzsiságot
és a becsvágyat. Ezzel a társadalom támogatja az erkölcstelenséget.
Az erény azonban több az erkölcsnél. Erény nélkül
nincs rend, és a rend nem azonos valamilyen mintával
vagy sablonnal. Az elme, amely szabályt követve ön fegyelmezéssel
akar eljutni az erényhez, az erkölcstelenség problémájával
kénytelen szembesülni.
Az a külső hatalom, amelyet az elme vetít maga elé, elszakad
törvénytől, Istentől és erkölcstől, ezért romboló hatásúvá
válik, amint az elme a valódi erény megismerésére törekszik.
Saját hatalmunk tapasztalat és tudás formájában létezik,
amelyeket állandóan megpróbálunk követni. Ez folytonos
másolás és utánzás, amit valamennyien jól ismerünk. A lélek
eme hatalma - nem a törvény vagy a rendőr hatalma - mindenkiben
megtalálható, és rombolja az erényt, ami él és állandó
mozgásban van. Ahogy valószínűleg nem lehet kifejleszteni
az alázatot vagy a szerelmet, ugyanúgy az erényt is képtelenség
fejleszteni, és ez benne a gyönyörű. Az erény nem
gépies, nélküle nincs alapja tiszta gondolatoknak.