JiKri

apcsolatba kerülünk valakivel vagy valamivel, feleséggel,
gyerekkel, égbolttal, felhőkkel, bármilyen ténnyel,
de ez a kapcsolat megszakadhat abban a pillanatban,
amint a gondolat szembesül vele. A gondolat az emlékezetből
pattan elő. Az emlékezet kép, és mivel onnan szemlélődünk,
elkülönül a megfigyelő és a megfigyelt.
Ezt teljes mélységében meg kell érteni. Megfigyelő és megfigyelt
elkülönülése miatt vágyik a megfigyelő további tapasztalatokra,
élményekre, ezért állandóan keres és kutat. Teljesen
és tökéletesen meg kell érteni, hogy amíg van olyan
megfigyelő, aki tapasztalatokat gyűjt, cenzúráz, értékel, megítél,
elutasít, addig nincs közvetlen kapcsolat azzal, ami a látható
világ mögötti Valóság. Amikor fizikai fájdalmat érzünk, az
észlelés közvetlen, nincs megfigyelő, aki érzi a fájdalmat, csak
a fájdalom létezik. Mivel nincs megfigyelő, a cselekvés közvetlen.
Nem úgy működik a dolog, hogy első az idea, aztán a
cselekvés, hanem azonnal ott a tett, ha valamink fáj, hiszen ez
közvetlen fizikai kapcsolat. Azonosulunk a fájdalommal, és
csakis az létezik. Amíg tökéletesen meg nem értjük, fel nem ismerjük,
fel nem fedezzük, mélyen át nem érezzük, amíg teljesen
fel nem fogjuk - nem csupán értelmünkkel és szó szerint-,
hogy a megfigyelő azonos a megfigyelttel, egész életünk
tele lesz konfliktusokkal, ellentétes vágyakkal, a „mi lenne"
és „mi van" közötti vívódással. Ez így marad, ameddig
tudatában vagyunk annak, hogy mi vagyunk a megfigyelők,
amikor például egy virágot, felhőt vagy bármit nézünk.