JiKri

mikor az elme nagyon nyugodt, hiányzik a gondolat.
Elménk ilyenkor nincs leterhelve saját kavargásával,
villámgyors a megértés és az éleslátás. Bárminek a
megértése tehát - legyen az modern kép, gyerek, feleség,
szomszéd vagy az igazság, ami benne van mindenben - csak
akkor történhet meg, ha az elme nagyon nyugodt. Ha valaki
ezt az állapotot szándékosan akarja kifejleszteni, ez nem nyugalmi
állapotot, sokkal inkább egy halott elmét eredményez.
Minél jobban érdeklődünk valami iránt, minél erősebb a
szándékunk a megértésére, elménk annál egyszerűbb, tisztább
és szabadabb. Aztán egy ponton megszűnik a szóbeliség.
A gondolat végső soron szó, és ez a szó rendellenesen viselkedik.
A szavak szűrője - amely nem más, mint az emlékezet
- beékelődik a feladat és a megoldás közé. Maga a szó válaszol
a kihívásra, és ezt nevezzük intellektusnak. Az olyan
elme tehát, amely cseverészik, szavakba foglal, képtelen
megérteni az igazságot. Nem elvont igazságról beszélünk,
hanem a kapcsolatokban rejlő igazságról. Elvont igazság nem
létezik. Az igazság viszont, amely létezik, roppant kifinomult.
Olyasvalami, amit nehéz követni. Semmiképpen sem
lehet elvont. Hirtelen és észrevétlenül közelít, ezért az elme
képtelen megragadni. Besurranó tolvajhoz hasonlóan érkezik,
nem lehet felkészülni a fogadására. Ha azt képzeljük,
hogy befogadtuk, az sem más, mint saját mohóságunk megnyilvánulása.
A szavak hálójában vergődő elme tehát képtelen
az igazság megértésére.