JiKri

em tudom, valaha észrevettük-e már, hogy akkor értünk
meg valamit igazán, ha akár egyetlen másodpercig
is, de teljesen nyugodt az elme. A megértés akkor
villámcsapásszerű, ha az elme nagyon nyugodt, nem zavarja
saját zsivaja, nincs jelen gondolat. Bárminek megértése tehát
- legyen az modern kép, gyermek, házastárs, szomszéd vagy
az igazság, ami benne van mindenben - csak akkor következik
be, ha az elme valóban nyugodt. Ilyen nyugodtságot
azonban nem lehet kifejleszteni, mivel ahogy foglalkozni
kezdünk az elmével, az már nem nyugodt, sokkal inkább halott
elme.
Minél jobban érdeklődünk valami iránt, és minél erősebb
a megértési szándék, annál inkább lesz egyszerű, tiszta és
szabad az elme. Egy ponton megszűnik a szavakba foglalás.
Végül is a gondolat maga a szó, és ez a szó zavart kelt. A szavak
szűrője az emlékezet, amely behatol kérdés és válasz közé.
A szó válaszol a kérdésre, ezt nevezzük felfogási folyamatnak.
A csevegő, verbalizáló elme tehát nem képes megérteni
az igazságot. Valamihez kapcsolódó, nem elvont igazságról
van szó. Absztrakt igazság nem létezik. Az igazság
azonban nagyon titokzatos...
Az igazság, mint a tolvaj az éjszakában, lopakodva érkezik,
nem pedig akkor, amikor felkészültünk fogadására.