JiKri

smeretes, hogy valaminek az észlelése lenyűgöző élmény.
Nem tudom, akad-e olyan személy, aki valaha is
tényleg észlelt volna valamit - egy virágot, arcot, az égboltot
vagy a tengert. Természetesen látjuk ezeket, amikor autóval
elhaladunk mellettük, viszont kíváncsi volnék, vettük-e
valaha a fáradságot, hogy valóban megnézzünk egy virágot.
És amikor megnézünk egy virágot, mi történik? Azonnal
megnevezzük a virágot, meghatározzuk, milyen fajtához tartozik,
vagy pedig megjegyezzük, milyen szép a színe, és
mennyire szeretnénk látni a kertünkben, esetleg ajándékba
vinnénk vagy a gomblyukunkba tűznénk. Vagyis abban a pillanatban,
amikor megnézzük a virágot, elménk elkezd fecsegni
róla, éppen ezért sohasem észleljük magát a virágot. Észlelni
csak akkor lehet, ha az elme csendes, nincs semmiféle fecsegés.
Ha elménk használata nélkül nézünk a tenger fölött egy
csillagot, igazán csak akkor észleljük szépségét. Amikor ez
megtörténik, ugye tapasztalunk szeretetet is? A szépség és
szeretet azonos. Szeretet nélkül nem létezik szépség, és szépség
nélkül nincs szeretet. A szépség a forma, a beszéd, ugyanakkor
irányít is. Ahol nincs szeretet, az irányítás üres, egyszerűen
csak a társadalom, egy adott kultúra terméke, éppen
ezért gépies és élettelen. Amikor azonban az elme a legkisebb
nyugtalanság nélkül észlel, képes teljes mélységében látni saját
magát. Az ilyen észlelés valóban időtlen, semmit sem kell
tenni érte. Nincs viszont olyan szabály, bevált gyakorlat vagy
módszer, amellyel meg lehet tanulni az észlelést.