JiKri

ogyan találkozunk a bánattal? Attól tartok, ezt a találkozást
legtöbben nagyon felületes módon éljük meg.
Oktatásunk, képzésünk, ismereteink, a minket érő tár-
sadalmi hatások, mind felületessé tesznek bennünket. A felületes
elme vallásokhoz, következtetésekhez, koncepciókhoz,
hiedelmekhez vagy ideákhoz menekül. Mindezek menedékei
a felületes és bánatos elmének. Amennyiben nem találunk
menedéket, falat vonunk magunk köré, cinikussá, keménnyé,
közönyössé válunk, esetleg menekülni próbálunk
valamilyen neurotikus iránvba. Az ilyen szenvedések elleni
védekezés meggátolja a további vizsgálódást.
Figyeljünk saját elménkre; vizsgáljuk meg, hogyan magyarázzuk
bánatunkat, hogyan veszünk el a munkában, az
ideák világában, az istenhithez való ragaszkodásban vagy
pedig egy elkövetkező életben reménykedve. Ha nincs magyarázat,
nincs kielégítő hit, akkor ivásba, szexbe menekülünk,
cinikus, kemény, megkeseredett, rideg ember lesz belőlünk.
Nemzedékeken át adják ezt tovább a szülők gyermekeiknek,
és a felszínes elme sohasem képes begyógyítani ezeket
a sebeket. Az ilyen elme valójában nem ismeri a bánatot,
legfeljebb halvány fogalma lehet róla. Kialakult benne egy
kép a bánatról, de ez sohasem azonos magával a bánattal,
legfeljebb csak a bánat szóval.