JiKri

a új világot, új civilizációt, új művészetet, valami olyan
újat alkotunk, amit nem fertőzött meg hagyomány, félelem,
törekvés, ha valamilyen névtelent alkotunk,
amiben nincs te meg én, hanem csak mi vagyunk, akkor az
elmének teljesen névtelennek, vagyis magányosnak kell lennie.
Ez feltételezi, hogy lázadni kell megszokás és tisztelet ellen.
A tiszteletre méltó ember általában középszerű, hiszen
akar valamit. Saját boldogságérzete tartja őt függőségben. Ez
a boldogság attól függ, mit mondanak a szomszédok, mit
gondolnak a guruk, mit írtak le a szent könyvekben, mi van
a Bibliában vagy mit tanított Krisztus. Elméje soha nincs
egyedül. Sohasem sétál magában, mindig körülveszik ideái.
Nincs annál fontosabb, mint rajtakapni az „ént", meglátni,
ahogy beavatkozik, ahogy kifejti hatását és megalapozza önmagát.
Mindez ellentmondásban van a névtelenséggel. Ha átlátjuk
az egészet, nyilvánvalóan felmerül a kérdés, lehet-e
azonnal olyan elmeállapotba kerülni, amelyben nincs befolyásolás,
amelyre nincsenek hatással a saját vagy más emberek tapasztalatai,
mivel az elme a magányossága miatt meg nem
rontható. Csak ezután lehetséges új világot, más kultúrát és társadalmat
felépíteni, amelyben már elképzelhető a boldogság.