JiKri

ekem úgy tűnik, hogy a megismerés legalább olyan elképesztően
bonyolult mint a figyelés. Igazán semmire
sem tudunk figyelni, mert az elménk nem szabad.
A fülünket betömi mindaz, amit már tudunk, ezért a figyelés
különösen nehéz feladat. Azt gondolom - sőt inkább azt
mondom, hogy ez tény -, ha valaki képes teljes valójával,
élénken, nagy vitalitással figyelni valamire, akkor a figyelés
folyamata felszabadít, de sajnos, sosem figyelünk, mivel azt
nem tanultuk meg. Megismerni valamit csak akkor tudunk,
ha teljes lényünket beleadjuk. Ha egész valónkat a matematikának
szenteljük, olyankor tanulunk, viszont amikor nem
akarunk tanulni - de kényszerítenek rá -, ellentmondásos
helyzetbe kerülünk, és a tanulás csak információk felhalmozásává
válik. A megismerés olyan, mint egy sokszereplős regény
olvasása, amelyhez nem ellentmondásokkal megzavart,
hanem tökéletes és teljes figyelemre van szükség. Ha mindent
meg akarunk tudni egy falevélről - legyen tavasz vagy
nyár -, alaposan meg kell vizsgálnunk szimmetriáját, anyagát,
az élő levél jellemzőit. Már egyetlen levélben is szépség,
élénkség és életerő lakozik. Amikor meg akarunk ismerni
egy falevelet, egy virágot, egy femőt, a naplementét vagy egy
emberi lényt, intenzív látásmódra van szükségünk.