JiKri

i történik velünk, ha nincsen hitünk? Kell-e rettegni,
hogy akkor mi lesz? Ha nincs olyan cselekvési mintánk,
amely hiten alapul - Istenben, a kommunizmusban,
a szocializmusban vagy az imperializmusban, esetleg
egyházi tanokban vagy dogmákban - akkor bizonyára tökéletesen
elveszettnek érezzük magunkat. Vajon egy hit elfogadása
nem arra a félelemre világít-e rá, hogy semmik vagyunk,
és üres a szívünk? A pohár is csak akkor hasznos,
amikor üres; a hittel, dogmákkal, kinyilatkoztatásokkal, idézetekkel
telezsúfolt elme nem lehet alkotó. Az csupán ismétlésekre
alkalmas. Az ürességtől, magányosságtól, stagnálástól,
lemaradástól, sikertelenségtől, rossz teljesítménytől való
félelem - hogy nem vagyunk senkik, és nem lesz belőlünk
semmi - biztosan az egyik oka annak, hogy annyira lelkesen
és mohón követünk valamely hitet. Talán a hit elfogadásával
megértjük saját magunkat? Éppen ellenkezőleg. A politikai
vagy vallási hit nyilvánvalóan hátráltatja önmagunk megértését.
Szűrőként működik, és ezen keresztül látjuk magunkat.
Létezünk-e egyáltalán hit nélkül? Marad-e még belőlünk valami,
ha megszabadulunk a sokféle hittől? Amennyiben nincsen
hit, amellyel az elme azonosulhat, az így szabaddá vált
elme képes olyannak látni magát, amilyen. Ez a biztos kezdete
annak, hogy az egyén megismerhesse önmagát.