JiKri

z egyik alapvető kérdés, amely felmerül, hogy milyen
mélyre hatolhat az elme saját magába. Ez a komolyság
fokmérője, mivel feltételezi a lelki lét teljes felépítésének
tudatosulását minden kényszerével, szükségével, teljesítési
vágyával, zavartságával, nyomorúságával, feszültségével,
aggodalmával, küzdelmével, bánatával és számos más
problémájával együtt. Az állandóan problémákkal terhelt elme
nem lehet komoly, viszont amennyiben azonnal megérti
és feldolgozza a felmerülő gondokat, és nem cipeli napokon
át - az már komoly elme.
Mi az, ami a legtöbb embert érdekli? Ha van pénzünk, az
úgynevezett spirituális dolgok felé fordulunk, intellektuális
szórakozást választunk, beszélgetünk a művészetről, esetleg
az önkifejezés eszközeként festünk. Ha viszont nincs pénzünk,
időnket lefoglalja a megélhetést biztosító napi robot,
nyomorúságosan élünk, miközben unjuk a taposómalmot.
Nagyon sok embert arra képeztek ki, hogy éveken át gépiesen
végezze munkáját. Felelősséget kell vállalnunk, gondoskodni
kell feleségről és gyerekekről, egy őrült világban próbálunk
komolyak és vallásosak lenni. Templomba megyünk,
egyházakhoz csatlakozunk, ünnepnek tekintjük, ha eljárhatunk
a gyülekezetekbe. Ezek azonban sohasem eredményezhetik
az elme rendkívüli megváltozását.