JiKri

a megfigyelünk egy érzést, annak egyszeriben vége
lesz. Amikor azonban egy érzés befejeződik, még mindig
ottmarad a megfigyelő, szemlélő, cenzor, gondolkodó,
aki az érzéstől elkülönülve létezik, és ez továbbra is ellentmondás.
Ezért fontos megismerni, hogyan szemlélhetünk
egy érzést.
Vegyük például a féltékenységet. Mindannyian tudjuk, mit
jelent féltékenynek lenni. Hogyan tekintünk saját féltékenységünkre?
Amikor megvizsgáljuk ezt az érzést, saját magunktól
elkülönülve a féltékenység megfigyelői vagyunk. Próbálunk
változtatni a féltékenységen, vagy próbáljuk megmagyarázni
jogosságát, és így tovább. Adva van tehát egy lény, egy cenzor,
aki megfigyelőként elkülönül a féltékenységtől. Egy pillanatra
eltűnhet ez az érzés, de aztán ismét visszatér, méghozzá
azért, mert szerves része egyéniségünknek.
Arról beszélek, hogy abban a pillanatban, amikor az érzésnek
nevet, címkét adunk, egy régi rendszer keretei közé
szorítjuk. Ez pedig nem más, mint a megfigyelő, aki külön
egység, szavakból, ideákból, jót és rosszat meghatározó véleményekből
épül fel. Viszont ha nem nevezzük meg az érzést
- amely nagyfokú éberséget és azonnali megértést kíván -,
azt tapasztaljuk, nincs megfigyelő, nincs gondolkodó, nincs
kiindulási pont, amely alapján ítélkezhetünk, és akkor már
nem különbözünk attól a bizonyos érzéstől. Rájövünk, nincs
olyan egyén, aki ezt érzi.