JiKri

próféták mindig azt hangoztatják, hogy tapasztalatokat
kell szereznünk. Szerintük a tapasztalat vezet a megértéshez.
Ezzel szemben csak az ártatlan elme - amelyet
nem árnyékol be tapasztalat es teljesen megszabadult a múlttól
- észlelheti a valóságot. Ha belátjuk ennek igazát, és felfogjuk
egy pillanat alatt, megismerhetjük, mennyire tiszta az ártatlan
elme. Lehullanak tehát az emlékek hordalékai és a múlt
maradványai. Az észlelésnél azonban nem lehet kérdés a hogyan.
Az elmét nem kötheti le a hogyan, amikor válaszra vágyik.
Az ilyen elme nem figyelmes. Mint korábban is említettem,
a kezdetben benne van a vég. A kezdet magában hordozza
a végzet csíráját, amit bánatnak nevezünk. A bánat vége
magában a szomorúságban valósul meg, nem pedig tőle távol.
A bánattól való eltávolodás csak arra jó, hogy választ, következtetést,
menekvést találjunk, de a bánat attól még folytatódik.
Amennyiben teljes figyelmet szentelünk valaminek,
vagyis egész lényünkkel figyelünk, tapasztalhatjuk az azonnali
észlelést, amelyben az idő nem számít, nincs erőfeszítés
vagy konfliktus. Ebben az azonnali észlelésben éppen az elkerülhetetlen
tudatosság vet véget a bánatnak.