JiKri

sak akkor ismerhetjük meg önmagunkat, ha nem vagyunk
ennek tudatában, ha nem számolunk, nem védekezünk,
nem keresünk állandóan irányítást, tá-
maszt, átváltozást, elfojtást vagy kontrollt. Amikor váratlanul
nézzük magunkat, ha az elmének nincsenek előítéletei
önmagával kapcsolatban, ha nyitott és nem vértezi fel magát
az ismeretlennel való találkozásra.
Ha az elménk felkészült, egészen biztos, hogy nem fogjuk
megismerni az ismeretlent, mivel mi magunk vagyunk ismeretlenek.
Amikor azt mondjuk magunknak: „Én vagyok az isten"
vagy „Társadalmi hatások és minőségek halmaza vagyok,
semmi más" - vagyis amikor előítéleteink vannak saját
magunkkal kapcsolatban, nem ismerhetjük meg az ismeretlent,
amely mindig spontán.
A spontaneitás tehát csak akkor valósul meg, ha az elme
védtelen, ha nem óvja saját magát, és már nem fél önmagától.
Ez a folyamat csak belülről indulhat. Ami spontán, az biztosan
új, ismeretlen, kiszámíthatatlan, kreatív, amit ki kell fejezni.
Szeretetre méltó, amelyben az akaratnak - mint az értelem,
kontroll és irányítás folyamatának - nincs szerepe. Figyeljük
meg saját érzelmi állapotainkat, és meglátjuk, hogy a
nagy öröm és lelkesedés pillanatai nem szándékosak, hanem
titokzatos, sötét, ismeretlen körülmények között jönnek létre.