JiKri

mai modern világban oly sok a gond, hogy az egyén
hajlamos elveszíteni a nagy érzéseket. Az érzésen nem
érzelmet, érzelgősséget, puszta izgalmat értek, hanem
az észlelés, hallás, figyelés minőségét. Ilyenkor érezzük a fán
daloló madarat, vagy a napfénybe megmozduló falevelet.
Többségünk számára nehéz ezeket a dolgokat nagyon mélyen,
áthatóan érezni, mivel tele vagyunk problémákkal. Bármihez
nyúlunk, csak gond lesz belőle. Nyilvánvalóan soha
nincs vége az emberi problémáknak, és az egyén teljes mértékben
képtelen megoldani ezeket. Minél inkább létező a
probléma, annál kevesebb hely marad az érzések számára.
Érezni annyi, mint értékelni egy göcsörtös faágat, egy
becstelenséget, az út porát, érzékenynek lenni mások bánatára,
lelkesedni egy naplementéért. Ezek nem érzések vagy
pusztán érzelmek. Az érzés, érzelem vagy érzelgősség kegyetlenségbe
csap át, ezeket használja ki a társadalom. Az érzelmeken
és érzéseken keresztül az egyén a társadalom rabszolgájává
válik. Ugyanakkor nagy érzésekre pedig szükség
van. Erezni a szépséget, egy szót, a szavak közötti csendet,
tisztán hallani egy hangot - mindezek érzéseket váltanak ki.
Nagyon erősnek kell lennie az érzéseknek, mivel elménk kizárólag
ezek hatására lehet igazán fogékony.