JiKri

ánat nem más, mint bizonytalanság, szomorúság, a
teljes magányosság érzése. Bánatot érzünk halálesetnél,
ha nem felelünk meg saját elvárásainknak, ha nem
kapunk elismerést, ha szeretetünk nem talál viszonzásra.
A bánatnak számtalan formája létezik, és véleményem szerint
a bánat megértése nélkül sohasem lesz vége a konfliktusoknak,
nyomorúságnak, a kimerítő mindennapi hajszának.
Létezik tudatos és öntudatlan bánat, valamint minden alapot
és kiváltó okot nélkülöző bánat is. Mindannyian ismerjük
a tudatos bánatot, és azt is tudjuk, hogyan kell kezelni. Vagy
a vallásba menekülünk előle, vagy racionalizáljuk, esetleg valamilyen
testre vagy lélekre ható gyógyszert veszünk be. Kábíthatjuk
magunkat szavakkal, szórakozással vagy mesterséges
élvezetekkel. Megpróbálhatunk bármit, mégsem szabadulunk
a tudatos bánattól.
Létezik öntudatlan bánat is, amelyet évszázadok során örököltünk.
Az ember mindig próbálta legyőzni azt a különleges
dolgot, amelyet bánatnak, szomorúságnak, nyomorúságnak
neveztek. Még amikor látszólag boldogok vagyunk és megvan
mindenünk, amit csak akarunk, a tudatalattinkban akkor is
gyökeret ver a bánat. Amikor tehát a bánat elmúlásáról beszélünk,
azon a tudatos és öntudatlan bánat végét értjük.
Ahhoz, hogy valaki véget vethessen a bánatnak, tiszta és
egyszerű elmére van szüksége. Az egyszerűség nem pusztán
ideál. Az egyszerűséghez nagyon sok intelligencia és érzékenység
szükségeltetik.