JiKri

kreativitást nem lehet összehangolni a technikai teljesítménnyel.
Lehet valaki tökéletes zongorista, ugyanakkor
nem kreatív. Játszhat valaki csodálatosan zongorán,
és mégsem zenész. Lehet briliáns az ecsetkezelés, színvilág,
mégsem kreatív festő az illető. Faraghatunk kőből arcot,
mert megtanultuk a technikát, mégsem leszünk alkotóművészek.
Az alkotás az első, nem pedig a technika, ezért annyira
nyomorúságos az életünk. Tudjuk a technikáját, hogyan kell
egy rendszer keretein belül házat vagy hidat építeni, motort
szerelni, gyermekeket oktatni. Megtanultuk ezeket a technikákat,
de szívünk és elménk üres. Első osztályú gépek vagyunk:
tudjuk, hogyan kell szépen működni, de nem szeretjük
az élő dolgokat. Lehetünk jó mérnökök, zongoristák, bármilyen
nyelven írók, de technikán keresztül nem lehet eljutni
a kreativitáshoz. Ha van valami mondanivalónk, megalkothatjuk
saját stílusunkat. Amennyiben nincs mit mondanunk,
lehet csodálatos a stílusunk, amit leírunk, csak rutinszerű,
a régi ismétlése új szavakkal.
Már nem a dalt hallgatjuk, csupán az énekest. Megtanulhatjuk
tőle az éneklés technikáját, de nincsen dal. Pedig én
azt mondom, hogy a dal és az éneklés öröme fontos. Ha örömet
lelünk benne, a technikát a semmiből is fel lehet építeni.
Kifejleszthetjük saját technikánkat, nem kell tanulni stílust
vagy ékesszólást. Belátjuk, hogy a szépség felismerése már
önmagában is művészet.