Szamosháti szótár [A-F] - MEK

()
régieket őrzött meg a népnyelv. Pl. a kímélet szó él ugyan a
Szamosháton e közmondásban : Eb eszik kémélletet, de jelentése
: 'mindenféle megtakarított holmi, különösen : félretett
ételmaradék'. Tehát a közmondás értelme az, hogy : a félretett
ételmaradék rendesen megszokott romlani, s végül a
kutyának vetik. Kitartás a Szamosháton azt jelenti : 'önérzet,
büszkeség', kitartó pedig : 'önérzetes, büszke'. Kíváncsi nem
'neugierig', hanem 'nyalánk, sóvárgó, étel után ácsingózó', s
ennek megfelelőleg kíváncsiskodik a. m. 'mások falatozásakor
torkoskodni, nyalakodni vágyik'. Törekedik = 'fejét töri,
töprenkedik'. Határoz a Szamosháton 'számít, fontos, tesz
valamit, dönt, nyom a latban'. (Pl. A nekem nem határoz,
hogy ü mit mond.) Hátrál azt jelenti : 'hátráltat' (pl. vkit a
munkában), mint a régi nyelvben is (vö. NySz.). Megválaszt
nemcsak 'erwahlen', hanem mint a régi nyelvben (NySz.) :
'entscheiden' is. (Pl. Ez a két hónnap válaszlya meg a háborút.)
Ablakos nemcsak 'ablakkal ellátott', hanem : 1. 'hibás szövésű
(vászon), melyben a keresztszál néhol a vásznon kívül maradt'
; 2. 'szemhíjas (kalász), olyan (kalász), melyből egy-egy
szem hiányzik' ; végül 3. mint főnév : 'ablaküvegező vándor
tót'. Igen érdekes pl., hogy nálunk a kis szó a leg- szócska
helyét pótolja az ilyen használatokban : a kis végi, a kis hegyi,
a kis teteje 'legvége, leghegye, legteteje'. Az edz igének a
szamosháti nyelvjárás ezt a jelentését ismeri : 'acéloz, keményít
(vasat)', viszont a köznyelv inkább fiziológiai értelemben
használja : 'erőssé, ellenállóvá tesz (testet, lelket)'. Az
eláll igének a Szamosháton olyan jelentése is van, hogy
'elfárad'. (Eláll az ember, ha egész nap kaszált.) Ezt a jelentést
a köznyelv nem ismeri. Merül a köznyelvben azt jelenti :
'süllyed', nálunk azonban ez a jelentése ismeretlen, itt még
az eredeti jelentés él : 'merítődik'. (Pl. Kicsi merült a kanálba.)
A kö egyik jelentése Egriben : 'a mérleg súlya'. A köznyelv
ezt a jelentést nem ismeri.
A szokásos szójelentések pontos fölsorolása mellett
különös gondot fordítok a még friss átvitelekre, melyeken
még érzik a képes, átviteles használat akár szemléletesség
céljából, akár érzelmek (harag, ijedtség, bosszúság stb.)
hatása alatt. Nézetem szerint a népnyelv szótárának magában
kell foglalnia a magyar népnyelv virágait, vagyis a népnyelv
szóképeit, átviteleit is. Ara n ynak nem egy szóképével
a nép nyelvében is találkoztam, ami azt bizonyítja,
hogy legnagyobb nemzeti klasszikusunk nyelvmüvészete a
szóképek terén is szoros kapcsolatban van a népnyelvvel.
Így pl., hogy többet ne említsek, Arany híres képe : nagy
kolonc köszönget, népi eredetű (MNy. XIV, 272). Az a híres
alakzat: „Jaj, fiam, ne kérdezd az én eseteméi 1
', szintén megvan
a nép nyelvében mint szokásos bevezető formula olyan-