Tanulmányok a kézműipar történetéből

VEAB kiadványaiban. Számuk meghaladta a huszat, bár kapcsolódásuk nem következetes,hanem az adott szakmai téma igényének megfelelően differenciált.II.A jelen tanulmány a mezőgazdasági kötéláruk mindenkori választékának ésminőségének változó igényét igyekszik rekonstruálni. A nehézséget fokozza, hogyaz árucsoport körébe tartozó termékek felsorolása sem egyértelmű. Az 1911-benBudapesten megjelent Mezőgazdasági Lexikon ccclxxi a következő árukat sorolja felitt: istráng, kötőfék, nyűg, pányvás kötél, marhakötél, borjúkötél, szántógyeplő,rudallókötél, borleeresztő (helyesebben hordóleeresztő) kötél, kútkötél. A zsinórokközül a legfontosabbak a dohány – (dohányszárító) zsinórok, a paprika zsinórok, akévekötözők és a zsákkötözők.A kézi úton előállított mezőgazdasági kenderkötél szovjet mintára 1954-benkiadott szabványa ccclxxii a következő kötélfajtákat tartalmazza ábráikkal együtt:istráng, kötőfék (marha és borjú) kötél, szántógyeplő 2 lóra, hajtószár, rudallókötélés kicsit meglepő ugyan, de ruhaszárító kötél. Az utóbbi ugyan háztartási célú kötél,amelyik nem illik ide, hisz műszaki jellemzői is elütőek.Az 1954-es szabvány egyébként helyesen jegyzi meg, hogy a mezőgazdaságiköteleknél az egy pászmát alkotó fonalak mennyisége csak tájékoztató jellegű,minthogy a fonalfinomsági számot a szabvány nem írhatja elő, mivel a kézifonásieljárásnál a fonalak meghatározott tűrési határok közé eső finomsági számra valókifonását ez a módszer nem teszi lehetővé.Végezetül, e sorok írójának 1951-ben megjelent, A kötélgyártó ipar címűszakkönyvéből ccclxxiii közöljük a gazdasági kötéláruk és a zsinórok felsorolását:istráng, kötőfék (száras-, karikás-), rudallókötél, marhakötél, borjúkötél, szántógyeplő,nyakló, nyűg; repce zsinór, dohányszárító zsinór, paprika zsinór, kévekötözőzsinór, zsákkötöző zsinór, islég (halász) zsinór, fűrész zsinór, stb.A kép bonyolultabbá válik, ha a magyarországi árszabásokban szereplő mezőgazdaságikötelek felsorolását vetjük össze a mai kereskedelmi adatokkal. Adifferenciáltságot növeli az a körülmény, hogy szinte tájegységenként különbözik akedvelt megjelenési forma. Ha, A magyarországi árszabások (korántsem teljes)forrásanyagának kataszterét 1463-1848 között vizsgáljuk, ami 250 kötélverő (kötélgyártó,köteles) limitációt jelent, a variációk megsokszorozódnak. ccclxxiv Alimitációk szerencsére a magasabb árképzés érdekében minden anyagbeli és technológiaimódosulást feltüntetnek, amely a szakember számára irányt mutat. Ígypéldául a “közönséges lóistráng” vastagság szerinti fajtája, a “közönséges kötőfék”3 variációja, a “közönséges marhakötél” 2 változata található az 1879-es lipótvárifegyintézet alábbi köteles árjegyzékében. ccclxxvA nélkülözhetetlen istrángHa visszaforgatjuk a lóistrángra vonatkozó történelmi adatokat, világossáválik, hogy a kötélgyártás mezőgazdasági főterméke az istráng volt, amelyet min-144