Tanulmányok a kézműipar történetéből

A hazai kőbányászat, s különösen a malomkőfejtés története a kellően nemkutatott, ún. marginális iparágak közé soroltatott, pedig mint az igazolható hasonlónagy múlttal rendelkezett, mint a középkori nemesérc, vasérc- vagy sóbányászatunk,még akkor is, ha nem érte el azok nemzetgazdasági jelentőségét a jövedelmezőségterén.Malomkőfejtés és kőfaragásA kőbányászat speciális ismereteket kívánó területe a malomkő-bányászat, amalomkövek vágása. Először a készítendő malomkő méretét a sima sziklatömbönkirajzolták cirkalommal (körzővel), azután kifaragták csákánnyal. A malomkőlehasítása gondos munkát igényelt. (Lásd: 3. kép.) Amikor az a kőtömbön már csakalsó lapjával függött, alul a pereme alá szögeket (ékeket) vertek körös-körül, majdegyenletes ütéseket mértek a kő alá sulyokkal (pörölyszerű, hosszúnyelű vasbunkó).Az ütések hatására végül a kő a tömbről levált. A hasítás után a kő lapját isleegyengették, majd az ún. forgó köveknek emésztőt fúrtak hosszú vésőkkel, a padkőnekpedig peremet vágtak, s lyukat fúrtak a szakáll számára. cdxxiGondos és sok munkát kívánt a malomkövek őrlőfelületének a kiképzése. Amalom őrlőszerkezetének a legfontosabb része a kőpár, amelyet az alsókő, állókővagy padkő és a felsőkő vagy forgókő alkot. A kövek méreteit a rendelkezésre állóvíz mennyisége és annak esése szabta meg. cdxxii A Mátra vidékén az általánosanelterjedt kőméret 36 és 42 colos cdxxiii , vagyis 108 és 136 cm volt. A kövek vastagsága25 cm körül mozgott, s hasonló átmérője volt a középső nyílásnak is. Az újkövek egymás felé néző lapjára először körzővel kimérték a kőmejj (azaz kőmellcdxxiv ) peremét, amely a kőnyílástól a kőfelület mintegy 1/3-ad részéig terjedt,majd a peremétől a kőnyílás felé 3 cm lejtésűre lefaragták. Ez a lejtős felület továbbítottaa kövek közé kerülő gabonaszemeket az őrlőplatthoz, vagyis a kőfelületkülső gyűrűjéhez. A belső kőfelület megfaragása után a kövekre kimérték az őrlővájatok,azaz a rémesek helyét, s lapos csákánnyal kivésték azokat. Egy rémes 3cm széles és 0,5 cm mély bevágást tett ki a kőmell és a kő pereme közötti őrlőfelületen.E csatornaszerű, 10-12 mm mély vájat egyik oldala merőlegesen süllyedt, amásik lejtősen emelkedett. A 42 colos kőre 12 rémest, míg a 36 colosra 8 rémestvágtak. A rémest kaszára (azaz hajlított ív alakban) vagy egyenesen vésték az őrlőfelületbe.A rémesek közé – azok alakjához igazodó – sűrű rovátokat karcoltak. Arovátkák azonban nem értek el a kőmellig, közöttük néhány cm-es gyűrű alakúfelületet hagytak, amelyen csak a rémesek húzódtak. Ez a felület arra szolgált,hogy a kövek közé kerülő gabonaszemet aprítsa, darálja, mert ez a folyamat azőrlés előkészítését jelentette. A malomkőpárokra a rémeseket ellenkező iránybanvágták, hogy a bemetszések és vájatok mintegy ollószerűen nyírják el a közéjüksodródó gabonaszemeket. Ezt az eljárást Gyöngyösön keresztvágásnak nevezték.Így a kövek könnyebben tudták szétmorzsolni a körbefutó gabonaszemeket, amelyeklisztté őrölve egy teljes körfordulás után hullottak ki a kőkéreg gyűjtőjébe. Arémesek a szemek elvágásán túl még hűtötték is a követ, lehetővé tették a vájatoklevegőzését. cdxxv164