Tanulmányok a kézműipar történetéből

Hasonlóan értékelhető forrás a bognárok szerszámkészletét bemutató 1795-bőlSzomódról (Komárom vm.) származó hagyatéki becsűje Tobik Ádám kerékgyártónak.A közel 70 tétel között szerepel a bognár fa becsűje is, összesen 19 Ft 50 kr.értékben (2. melléklet). Az észak-dunántúli területről származó inventáriumokösszevetése más területről származókkal, igazolja a mesterség eszközkészleténekegységességéről írottakat. Így például az Alföldről a XIX. század első évtizedeibőlszármazó makói vagy ceglédi kerékjártó, kollár mesterek hagyatéki leltárai nemtartalmaznak egyedi, a dunántúlitól eltérő szerszámokat. Ahogy az 1785-ből származóveszprémi Suly József bognár és feleségének inventáriumában szereplő műhelybeliszerszámok is szinte darabszámra megegyeznek a fent említettekkel. (Ahivatkozott hagyatéki leltárak a Néprajzi Múzeum inventárium gyűjteményébentalálhatóak.) Az eszközök többségét ekkor még maga a kerékgyártó készíti. A hagyatékilicitálásoknál is több alkalommal találhatunk a vásárlók között azonos ipartűző kézműveseket, akik a szerszámokat vették meg.A hagyatéki leltárak adatainak sokrétű felhasználása – a mesterek anyagiviszonyainak, berendezési, gazdálkodási tárgyainak vizsgálata – egyes esetekbenmás forráscsoportok, így az árszabások kutatásához is nyújthat támpontokat. Különösenaz inventáriumokban "új" jelzővel szereplő alkatrészek becsűje vethető összea központilag szabott árak mértékével. A mesterség megítélése, illetve a mesterekházassági szokásainak a vizsgálatához hasznos forrás Pencz János bánhidai kovácsmesterhagyatékának becsűje (1797). A mester után özvegyen maradt feleségeígy nyilatkozott: "Az özvegynek Sneider Ursulának semmi móringja nem lévén,tizenöt esztendőkig lakott Pencz Jánossal, de semmi gyermekek sem maradott, azözvegy azt vallja, hogy a midőn őtet Pencz János elvette volna, akkoron az említettPencz Jánosnak, az egy Kovács szerszámon kívül semmije sem volt." Ezek a szerszámoka licitáció szerint mindenestül 60 FT-ot értek, míg egy tehén ára 43 Ft.Az árszabások forrásértékére korán felfigyelt a tudomány. Már 1835-benközöltek a Tudományos Gyűjteményben egy árszabást, elsősorban "a régi műszavak"megőrzésének céljával. Ipartörténeti forrásként elsőként Szádeczky Lajosalkalmazta a céhek történetét bemutató két kötetes munkájában. A néprajzi szakkutatásbanGyörffy István a cifraszűrről 1930-ban megjelent monográfiájában próbáltakiaknázni, az árszabások által megőrzött viselettörténeti adatokat. Egyébkéntnapjainkban az egyik legjobban kutatott részterület, – ahol az árszabásokat feltárták– a viseletkészítő céhmesterek vizsgálata. ccxxii Domonkos Ottó forrásközlő munkáibanelsősorban a gazdag Sopron megyei anyag bemutatására törekedett. ccxxiii Nagysegítséget jelent a különböző iparokkal foglalkozó kutatók számára az 1986-banmegjelent Árszabáskataszter. ccxxiv Az árszabások, mint forráscsoport jelentőségéreéppen az itt Veszprémben, 1992-ben rendezett Kézművesipartörténeti Szimpóziumonelhangzott előadások is felhívták a figyelmet.A különböző kézműves készítmények – így a bognárok és a kovácsok munkáiis – piaci helyzetére, választékuk táji különbségének bemutatására elsőrendűenalkalmasak a limitációk. Természetesen figyelembe kell venni azt, hogy az egyesmegyék egymás között kölcsönözték az árszabásaikat. Így például 1744-benVeszprém megye Zala, Komárom és Somogy megyéktől is kapott limitációkat,78