Tanulmányok a kézműipar történetéből

Erdélyi PéterCSONGRÁD MEZŐVÁROS IPAROSAI A KÁROLYI URADALOMBAN A XIX.SZÁZAD ELSŐ FELÉBENElőadásomban nem elsősorban a téma statisztikus feldolgozását tartom elsőrendűfeladatomnak, hanem inkább arra törekszem, hogy eddig a kutatásba be nemvont források feldolgozására kísérletet tegyek, másrészről pedig megpróbálomvázlatosan bemutatni azt a viszonyrendszert, ami egy nagy uradalom és legkisebbmezővárosa iparosai között kialakult.Csongrád a dél-alföldi Károlyi uradalom (vagyis a Vásárhely-csongrádi uradalom)harmadik oppiduma Vásárhely és Szentes után. E helységekben viszonylagfejlett mezőgazdasági termelés mellett az iparszerű tevékenységre az országos átlagalatti mutatószámok jellemzők a XIX. század első felében. E tekintetben Csongrádmég inkább elmaradott térség volt, annak ellenére, hogy a XVIII. század másodikfeléhez viszonyítva a céhes ipar és az uradalom iparszerű tevékenysége jelentősengyarapodott. Ám még így is azok közé az alföldi mezővárosok közé tartozott, amelyekiparűzési mutatói jóval a dél-alföldi régió átlagai alatt maradtak. Ezt két adattalis szeretném illusztrálni. Az egyik: ha az előbb említett három oppidumbanmegvizsgáljuk az egy iparűzőre jutó lakosságszámot, akkor következő a sorrend:Szentesen 39 (17.000 lakos – 413 iparos), Vásárhelyen 55 (28.000 lakos – 510iparos) és Csongrádon – ez a szám a legmagasabb – 75 (12.000 lakos – 160 iparos)lakos jutott 1 iparosra. A másik adat az iparágak számára vonatkozik, Csongrádonmindössze 20 iparágat írtak össze 1828-ban. Ez szintén a gyenge ipari fejlettségmutatója. ccxxxiiiAz 1848-ig tartó nagy céhalakítási hullámból is kimaradt Csongrád. Ugyanisa tárgyalt időszakban a már meglévő három (csizmadia, takács és szűcs) céh mellettugyanannyi alakult vegyes felállásban; 1815-ben az asztalosok, lakatosok, pintérek,1820-ban az ácsok, molnárok, valamint a kovácsok, kerékgyártók céhe. Avegyes céhek alakítása ugyancsak a szakmák színvonalának gyengeségéreutal. ccxxxivMint Szűcs Judit kutatásaiból tudhatjuk, az elmaradottság mögött a vízhez ésa gabonatermesztéshez kötődő iparok közül a malomipar, az ács és faragó iparfejlettsége figyelhető meg. A század közepén a hozzájuk kapcsolódó kőművesekkelegyütt a legnépesebb – 60 fős – céhet alkották. ccxxxvTehát a helyi iparágak között vezető helyet foglalt el a malomipar. Ezttámasztja alá a malmok, elsősorban a tiszai vízimalmok és a molnárok magas száma.Az összeírások tanúsága szerint 40 és 60 között volt a tárgyalt időszakban aműködő vízimalmok mennyisége, az 1828-as összeírás szerint pedig 44 molnárőrölte az uradalom és a mezőváros gabonáját. A magas számok mögé tekintveazonban meg kell állapítanunk, hogy ezek a vízimalmok többségükben kisméretűekés -teljesítményűek voltak. ccxxxvi 95