Tanulmányok a kézműipar történetéből

A debreceniek királyi privilégiumot ugyan még több mint száz évig nem kapnak,de addig is önálló céhként dolgoznak, sehol sem találkozunk ezután már afiliális jelzővel, illetve annak gyakorlati követelményeivel. A XVIII. és XIX. századfolyamán az ipartestületek működéséig folyamatosan működik a céh.Azt, hogy a század folyamán önálló céhnek tekintették, az is bizonyítja, hogytöbb mesterfelvételi kérelemmel találkozunk, ahol nem a kassai, hanem egyenesena debreceni céhbe kérik felvételüket a compactorok. Ilyenek pl. Thury András(1759), Csépan György (1768) és Debreczenyi István (1777) kérelmei a helytartótanácsnál.dccclxviA probléma az volt, hogy a debreczeniek ragaszkodtak hozzá, hogy a könyvkötőkszáma ne haladja meg a megállapított négyet, de miután a szükséglet nagyobbvolt, 1810-ben már 11 compactor dolgozott a városban. dccclxvii A szükségletnövekedését bizonyítja az is, hogy a helytartótanácshoz beadott – fentebb említett –kérelmek sem maradtak eredménytelenek. Thuri Andrásról tudjuk pl., hogy 1760-ban készítette remekét, Debreczeni István pedig 1779-ben. Csépán (Cepan,Csepany) Györgyről ismert, hogy bekerült a céhbe, s még 1810-ben is dolgozott.dccclxviiiA magyarországi könyvkötőcéhek közül a legtöbb adat a debreceni céhXVIII–XIX. századi működéséről maradt fenn. Ismerjük a céh jogkönyvét, dccclxixamelyet 1800-tól vezettek; a bevételi és kiadási jegyzőkönyvüket, dccclxx amelyet1800-tól 1870-ig vezettek, az 1705-ös céhszabályokat, dccclxxi az 1828-as privilégiumukat,dccclxxii a pénztárkönyvüket, dccclxxiii az inasok szabadulási könyvét, dccclxxiv ésa Legényi Társaság könyvét, amely a vándorlásokról tudósít. dccclxxv Ezeket az iratokatremekbe kötötték, s így fennmaradtak a Református Főiskola, illetve a DériMúzeum őrzésében.A debreceni céh működése alatt összesen 86 mester dolgozott a városban.Ezen idő alatt összesen 192 inast szegődtettek, de 16-tal kevesebbet szabadítottak.Közülük a fele elszökött, de a többinél feltehetően a pénz hiánya miatt nem szabadítottákfel őket, illetve csak évekkel később került rá sor. Az inasidő átlaga 3 és 4év között van, az ettől eltérő elég ritka. A 86 mesterből csak 62 működik magábanDebrecenben, a többi 24 a környező városokban. A mester halála után tíznek özvegyefolytatta a mesterséget, ki csak rövid ideig, ki akár 1–2 évtizedig is, főként,akik kivárták az időt, hogy a mesterséget megtanuló fiuk átvehesse majd a műhelyt.Ha megnézzük a mesterek és inasok számarányát, látható, hogy a Debrecenbentanulók közül csak minden 3., illetve 4. válhatott később mesterré, a többiekszétszóródnak az országban, illetve legényként élik le életüket. A debreceni céhnagyon szigorúan vette a legények vándorlását. Az 1734. februártól 1864. márciusigvezetett Legényi Társaság könyve sok támpontot ad egyrészt a debreceniek,másrészt a nem helybeli, a – zömmel protestáns vidékekről, így Németországbólérkező – valcoló legények mozgásáról, munkájáról. A legényi társaság könyvébenösszesen 500 bejegyzés van, de miután többen – különösen a debreceniek vagy azErdély felé tartók – többször is jöttek, így 400 legény vándorlását kísérhetjük figyelemmel.A magyar legények mellett sok a külföldi – elsősorban német nyelvterületrőlérkező könyvkötő legény.359