Tanulmányok a kézműipar történetéből

vánták a legénytől, de azt 1833-ig esetenként írták elő, akkortól pontosan megszabjáka háromféle (4 db) könyv kötését.A remek elkészítéséhez rendszerint 6 heti vagy 3 havi időt adtak. Mesterfelvételnéla díj eleinte 16 frt volt, amit később 25-re emeltek fel. Az incorporálás – úgytűnik –, hogy valamivel könnyebb volt, mint az ország más területein. Két esetbentudunk arról, hogy nehézséget támasztottak a felvételnél: Grein János Ádámnál1802-ben és Röck Gottliebnél 1822-ben. Az elsőnek a helytartótanács közbenjárásárasikerült a céhbe bejutnia, utóbbi is lehetőséget kapott a mestermunka elkészítésére,de két év alatt sem készítette azt el. Végül – 1825. január 4-én – a szerszámokés a pénz hiányának ürügyével, önként lemondott a mesterremek készítéséről, sezzel a mesterségről is. cmviiAz erdélyi városok közül művelődéstörténeti szempontból a legjelentősebbKolozsvár. A könyvnyomdával együtt hamarosan találunk könyvkötőt. Az elsőkönyvkötők a könyvnyomdászokkal azonos személyek. Szenczi Kertész Ábrahám1640-ben alapította a nyomdát Nagyváradon Bethlen István támogatásával. 1660-ban a török elől menekült Kolozsvárra, ahol 1663-ig dolgozott. Ekkor könyvkötőkéntis működött. cmviii A XVII. század közepéről ismerjük még Abrugyi Györgykolozsvári könyvkötő és nyomdász nevét, aki 1660-ban halt meg. cmixVeresegyházi Szentyel Mihály a kolozsvári református nyomda első ügyvezetője.Előtte már feltehetően dolgozott könyvkötőként Nagybányán. Az 1669-eskassai jegyzőkönyv szerint Kys Péter compactorlegényt fogva tartotta, mert meglepte.Nyomdászkodás után újból könyvkötéssel foglalkozik, ismerjük, hogy 1700körül könyvkötőként dolgozik. cmx Veresegyházi Istvánról, aki 1689-ben a kolozsvárireformátus nyomda ügyvezetője volt, szintén tudjuk, hogy 1701-ben könyvkötőkéntdolgozik. cmxi1711-ből ismerjük Hartmann Johann Ehrenfridtet. Lipcséből került Kolozsvárra,ahol 1711-ben telepedett le. Vékei mester műhelyét vette meg – akinek csaknevét ismerjük – s a Farkas utcában dolgozott. Levélben ajánlkozik könyvek kötésére,mert mint írja: ,,... én penig azért jelentetem meg az úrnak, mert itilem, hogymég az úr nem tudja, hogy Kolozsváratt is kompaktor légyen, mivel az pestisbenmind megholtak volt.” cmxiiA kolozsvári könyvkötőkre vonatkozóan mindvégig csak szórvány adatainkvannak, amelyek elsősorban a debreceni céhanyagból kerültek elő a XVIII–XIX.századra vonatkozóan. Farkas Jánosról tudjuk, hogy 1740-től már inast is szabadit,elsőként Telegdi Pétert. A debreceni könyvkötőcéh filialistája, de inasait mindvégigmaga szabadítja (1746: Enyedi Sámuel, 1752: fia, Farkas István, 1761: BodorPál s végül 1771: Nagy György), ami nem volt általánosan elfogadott, többfilialista esetében találkoztunk vele, hogy Debrecenbe küldték szabadulni az inasukat.A céh szegődtető könyvében találkoztunk többször olyan bejegyzéssel is, hogykolozsvári kontár compactornál tanult inasnak tovább kell szolgálnia, de sajnosnevét nem írják be. Így csak azt tudjuk, hogy Farkas Jánoson kívül egy vagy kétkönyvkötő dolgozott a városban ugyanabban az időben. Farkas János fia, FarkasIstván 1749-ben Tabajdi Györgyhöz szegődött, de 1752-ben már apja szabadítja.1753-ban mint legény dolgozik Kolozsváron, de még 1761 előtt belép a debreceni366