Tanulmányok a kézműipar történetéből

meg. Ipartörténeti tanulmányokat (pl. mint említettük, Somfai Balázsét) testületinévsorokat és igen sok személyes adatot tartalmaz az egyes iparos-családokkalkapcsolatban.Az írói vénával is bíró kézművesek gyakran készítettek visszaemlékezéseket,leírták tanulóéveiket, a segédként eltöltött időt, vagy életük más korszakát. Ezekegy részét korábban az ipartestületek megjelentették, de a levéltári iratok tanulmányozásávalvagy a családoknál még újak is felbukkanhatnak.A kézművesipar történetének kutatásában igen fontos a tárgyi anyag. Ennekrövid bemutatása szakképzett muzeológus feladata lehetne, így csak a legszükségesebbadatok közlésére szorítkozom. A két világháború között dolgozó mesterektermékeit ma is megtaláljuk egyes lakásokban, elsősorban az időtálló fém- és fatárgyakat, de vannak régi fényképek, kerámiák és bőráru is. A különböző korokéletmódjának szemléltetéséhez a múzeumok ezeket hivatásszerűen gyűjtik. Hasonlóan,elsősorban a múzeumokban, elvétvefalusi házakban találhatók a régi műhelyek felszerelései, szerszámai, olykor az ottmaradt készáru.Az 1975-ben közzétett céhkataszter ad e berendezésekről bizonyos áttekintést.1992-ben – OTKA támogatással – megyénként az anyag részletes publikálásakezdődött meg, a Kézművesipartörténeti Munkabizottság szervezésében. A Vasmegyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei katalógus készült el, majd megfelelőtámogatás híján a munka elakadt. A megjelent katalógusokból kiderül, hogy Vasmegyében a hagyományos kádármesterség szerszámai maradtak elsősorban fenn,míg a keleti részen a bábsütők, kalaposok, kékfestők, fazekasok kerültek előfordulásszempontjából az első helyre. Kovácsműhely mindkét megyében, nagy számbantalálható. A múzeumi anyag összetételét természetesen meghatározta a gyűjtőkérdeklődése, de egyértelmű, hogy azon mesterségekből maradtak fenn az utókorszámára műhelyek, melyeket a legtovább űzték kisipari keretben. A tárgyi és általábana múzeumokban őrzött emlékek feldolgozásánál Komárom-Esztergom megyeivonatkozásban két fiatal kutatót (muzeológust) kell megemlíteni: Kövecses-Varga Etelkát az esztergomi Balassi Bálint, és Guzmicsné Miklós Mártát a tataiKuny Domokos Múzeumból. Utóbbi sajnos már nem a múzeum dolgozója.Rövid összefoglalásomat az államosításra vonatkozó forrásokkal zárom. Ittis jelentős, de korántsem teljes iratanyagot találunk. A Magyar Országos Levéltárvolt Új Magyar Központi Levéltári gyűjteményében 1945–1949-ből az Ipari Minisztériumtextilipari; bőr-, gumi- és szőrmeipari; nyomdaipari; vegyipari igazgatóságainak,1949–1950-ből a Könnyűipari Minisztérium elnöki és igazgatási osztályánakiratai érdekesek, de említhetjük 1945–1950-ből a Kereskedelmi és SzövetkezetügyiMinisztériumot is. A területi levéltárakban az ipartestületek, a törvényhatóságokés a törvényhatósági bizottságok mellett az államosításra létrehozott ideigleneshivatalok említhetők meg, utóbbiak rendszerint miniszteri biztosok körülszerveződtek. A kárpótlási igények kielégítése érdekében az államosítással kapcsolatosiratokról 1992-ben Müller Veronika tett közzé leltárt, az államosítás folyamatátegy iparág, a nyomdaipar vonatkozásában Csapó Mária tárta fel mintaszerűen.199