Tanulmányok a kézműipar történetéből

Kemecsi LajosJÁRMŰKÉSZÍTŐ IPAROSOK ÉSZAK-DUNÁNTÚLONA kocsi, szekér készítése bonyolult, összehangolt tevékenység. Az alkatrészekmegmunkálásához alapos ismeretekre, szaktudásra és meghatározott eszközkészletrevan szükség. Előadásomban az Észak-Dunántúlon folytatott több évesnéprajzi terepmunka, szakirodalmi, levéltári és adattári adatgyűjtés eredményeibőla járműkészítő iparosok tevékenységét dokumentáló írásos források jelentőségérehívom fel a figyelmet.Az Észak-Dunántúlon működő iparosok a vevőkörzetükben élő parasztsággalközösen alakították napjainkig a járműveket. A járművek készítésénél a famunkátsok esetben falusi parasztember végezte. Parasztfaragók elsősorban a lomboserdők övezetében a fában gazdagabb, hegyvidéki településeken működtek. A Kisalföldfában szegényebb vidékein ritkábban fordult elő, hogy egy-egy gazda magafaragja ki szekerének alkatrészeit.Az észak-dunántúli területről nem készült olyan tanulmány, amely részletesenleírná a járművek készítését, a munkafolyamatot a nyersanyag beszerzésétől akocsi elkészültéig. Timaffy László munkáiban olvasható a bognár, illetve a kovácsmunkarövid bemutatása a Kisalföld falvaiból, de a terület más részein nemkészült hasonló. ccxxi Előadásom kereteit szétfeszítené a munkafolyamat mégolyvázlatos bemutatása, vagy az eszközkészlet részletekbe menő vizsgálata. Ezen alkalommalelsősorban a levéltári és adattári adatok hangsúlyos szerepére szeretnémfelhívni a figyelmet, a járműkészítő iparosok tevékenységét illetően.Az eredeti szerszámkészlet nem sokat változott évszázadok alatt. A legnagyobbváltozást az új energiaforrások eredményezték. A hagyományos emberi erőtfelváltó elektromos áram működteti a XX. század második felében általánosan afújtatót, esztergát, fúrót, esetleg a fűrészt. A hagyományos szerszámkészlet többelemét maga a használó, a mester készítette el. A leggyakoribb eset – a mesterségcéhes hagyományaira emlékeztetően – idősebb mesterek szerszámainak megvásárlása.Sűrűn fordult elő a házasság útján az elhunyt kovács vagy bognár özvegyénélmaradt szerszámok használata is.Az évszázadokkal korábbi eszközkészlet és a recens anyag összehasonlításáraideális források a hagyatéki leltárak. A különböző hagyatéki becsük jelentősszázalékban azonban csak szűkszavú közléseket tartalmaznak az elhunyt mester(vagy özvegye) szerszámaira. Legtöbbször csak egy becsült értéket adnak meg akovács szerszám mindenestől tételnél. (Pl. Pencz János kovácsmester hagyatékánakbecsűje Bánhida 1797. MOL. P.211. Birtokigazgatási iratok III. Községi iratok.) Ahagyatéki leltárak között található olyan is amely az összes hagyatéki vagyontárgyközött részletesen felsorolja a műhely teljes berendezését és szerszámkészletét is.Ilyen például az oroszlányi (Komárom vm.) Pavelka Jánosné 1821-ből származóhagyatéki jegyzéke. A 79 tételes lista az értékek – igaz, hogy használt eszközökesetén – megadásával, kitűnő forrása a kovácsmesterség kutatásának (1. melléklet).77