Tanulmányok a kézműipar történetéből

Az 1805-ös évektől kezdve az 50-es évekig egy fontos kiadási bejegyzést találhatunk,amely a céh privilégiumával kapcsolatos. Már 1805-ben fizetnek a királyiúj articulusok leírásáért. 1814-ben és 1824-ben is fizetnek leíratásért, illetvevizsgálásért. 1827-ben és 1828-ban a legtöbb a kiadás rá. A hivatalos összegeklefizetése mellett többször találunk ilyen megjegyzéseket is: ,,Articulusunkelőbmozdítására...”, ,,Privilégium előmozdítására főnótáriusnak”, azonkívül abécsi ágensnek, majd 1828-ban ismét ,,Medgyaszai Urnak pótolás pénz” címszavakjelzik a kiadást. cmlxxxiiSzorosabban a privilégium kiváltására küldenek: ,,Privilégium ára elküldésérevagy a Taxa felküldésére 120.- rendes Taxa 110, 10 pedig Borsán direktornak.”cmlxxxiii Ezzel kapcsolatban mind nagyobb összegeket tett ki a posta- és levélköltségis néhány éven keresztül. Ebből a néhány bejegyzésből is láthatjuk, hogyegy királyi privilégium kiváltása nem kis összegbe került, amelynek a hivatalosköltségek csak egy részét tették ki.Végül röviden megemlékezünk arról is, hogy a céh kiadásai között szerepelneka céh mulatságaira, illetve bor vásárlására kiadott összegek is. Ezzel kapcsolatbana soproniak céhkönyve megjegyzi, hogy a legények ne költsék a befizetettpénzt mulatságokra, ami azt mutatja, hogy a gyakorlatban ez elég általános volt,mint ahogy ebben az időben más céheknél is megtalálhatjuk.Láttuk, hogy a céhekben megvan a törekvés, hogy a mestereknek biztosítsa amegélhetést, ezért minden céh igyekezett tagjainak számát nem növelni. Természetesenazonban az egyes céhtagok vagyoni helyzete nagyon változó volt. Említettükmár, hogy főként a XVIII. századtól nagyon sok compactorlegényből nem lett mester,s olyan szegényen halt meg, hogy eltemetéséről is a céh gondoskodott.Többszáz mesterre vonatkozó szórványadatot figyelembe véve megállapíthatjuk,hogy a könyvkötők nem tartoztak ugyan a városok leggazdagabb polgárai közé, sinkább azok gazdagodtak jobban meg, akiknek egyben könyvnyomdájuk vagykönykereskedésük is volt. A mesterek zöme a jómódú középpolgárok közé tartozott.A vagyoni differenciálódás oly nagy lett a mesterek között, hogy,,rendekbe”osztották őket a jövedelmük alapján, s a szerint fizettek is. Első időkbena céh határozta meg, hogy melyik mester melyik rendbe tartozzon és mennyit fizessen,ez azonban nagyon sok visszaélésre adott alkalmat. A debreceni várositanács így ír erről: ,,A' Királyi adó felszollitása alkalmatosságával tapasztalván,hogy sok Czéhek Biztos Senator Urak befolyása nélkül tartván Gyüléseiket, a' Mestereketön Tetszések Szerént Classifikálták, mellyből következik, hogy az adó Terhitarányuságban nem viselik.” Ugyanekkor elrendeli a tanács, hogy a mesterekclassificatióját csak a céhgyűlésen és a céhbiztos jelenlétében lehet végrehajtani.Ezen a céhgyűlésen a debreceni könyvkötőket négy rendbe sorolják:,,1 ső RendbeBartha István és Fija. Toth Mihály. Csáthy Lajos.2 ik RendbeSzer István. Telegdi Horváth László. Hegedűs János.3 ik Rendbe383