A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

5.2.3. A kognitív pszichológia fejlődésének szakaszai, korai
és modern kognitívizmus
A kognitív pszichológia fejlődése is két szakaszra bontható (legalábbis bizonyos
szempontokból történő elemzés során). A korai kognitívizmust tudományelméleti
szempontból még a pozitivizmus jellemzi. (A pozitivista szemlélet lényegében
azonosítható az ismeretelméleti szempontból objektivista, az objektív tudományos
ismeret megalkotásában hívő, a megismerési folyamatot induktív-empirista alapokon
értelmező tudományképpel.)
A kognitív pszichológiát az élő megismerő rendszerek tudományának is
tekinthetjük. A korai kognitívizmus hisz e megismerő rendszerek azon tulajdonságában,
hogy a valóságról egyfajta hű tükörképet készítenek, vagy legalábbis képesek egyre
finomabban, egyre pontosabb formában tükrözni az objektív valóságot. Ebben a
megismerő rendszer azon részrendszerei játsszák a döntő szerepeket, amelyek az
információfeldolgozás valamilyen részfeladatait látják el az ingerek fogadásától és
átalakításától, a gondolkodási, problémamegoldási mechanizmusokon, a memória
működtetésén keresztül egészen az izmok utasításáig.
A korai kognitívizmus felfogásmódjában a tudás reprezentációja, tehát ahogyan az
emberi elmében a tudás „elhelyezkedik”, tárolódik, nem más, mint szimbólumok
tárolása. Amikor agyunk információfeldolgozást végez, akkor e szimbólumokat
manipulálja, ezekkel végez műveleteket. A szimbólumok valójában a világ egyedi
tárgyainak, a róluk, és más létezőkről alkotott fogalmainknak, képzeteinknek, vagy akár
még bonyolultabb struktúráknak felelnek meg. Létezik egy-egy szimbólum az alma, a
hazaszeretet, a számítógép fogalmaira. Létezik szimbólum az elektromos töltés, az
elektrosztatikus tér (mező), az elektromos potenciál, s hasonló fizikai fogalmakra, s
ezeket birtokolva például kísérleteket tudunk tervezni és végrehajtani, fizikai
problémákat tudunk megoldani. Az elképzelés nagyon szorosan kötődik a valóságos
emberi nyelvekhez, a szimbólumok manipulálása - ha leegyszerűsítés is a kijelentésünk -
lényegében nyelvi működést jelent.
A szimbólumokkal tehát műveleteket vagyunk képesek végezni, s ez azon múlik,
hogy e szimbólumok egymással erősebb vagy gyöngébb kapcsolatokat formálnak. Itt
rendkívüli módon leegyszerűsítettük a korai kognitívizmus megközelítésmódját, a
valóságban az egymással is vitatkozó elméletek sokasága jelenik meg a
tudásreprezentáció témájában. De e szinte már vészesen leegyszerűsítő bemutatás is
érzékeltethette, hogy mi a lényege ennek a megközelítésnek, hogyan kapcsolódik
rendkívül szorosan a nyelvhez, azokhoz a fogalmakhoz, amelyek az emberi
gondolkodással foglalkozók számára már évezredek óta alapvető jelentőséggel bírnak.
A kognitív pszichológia fejlődésének második, napjainkban is tartó fejlődési
szakaszát egy a szimbólummanipulációtól lényegesen eltérő elképzelés uralja, ez az
elmeműködés párhuzamos, megosztott információ-feldolgozó működésének
paradigmája. E szerint a megismerő rendszerek működésének mélyén sokkal elemibb, a
nyelvhez nem oly szorosan köthető folyamatok zajlanak. Az idegsejtek, vagy azok
nagyobb egységei bonyolult hálózatot alkotva párhuzamos, egyidejű feldolgozást
végeznek. A működés tehát nem elkülönülő, a valóságos tárgyaknak, vagy
fogalmainknak megfelelő egységek közötti „kommunikációként”
122