A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

1. Ha vizet kell melegíteni egy lábasban, egyetlen gyereknek sem jut eszébe, hogy
összeöntsön 2 liter 30 °C-os és 1 liter 60 °C-os vizet, hogy a közös hőmérséklet 120
°C legyen.
2. Egy tesztben az előző összeöntéssel kapcsolatban nem elhanyagolható számban
állították 12-13 éves gyerekek, hogy a közös hőmérséklet 120°C lesz:
2 ×30 + 1 × 60 = 120.
A gyermektudomány tehát a fejlődés leghosszabb szakaszaiban nem egységes,
ugyanazon jelenségek vizsgálatára más és más elemei lehetnek megfelelőek, s természetesen
más és más eredményt is produkálhatnak.
Ez az oka annak, hogy a gyermek gondolkodásában következetlennek látszik.
Valójában a szituációnak megfelelő információ-feldolgozó apparátus (a megfelelő
tudásterület) kiválasztása után a folyamat már logikusan megy végbe, ha megmarad
ebben az egy kognitív részrendszerben. Ha meggondoljuk, mi felnőttek sem teszünk
másként, csak mi nagyobb rutinnal, nagyobb következetességgel rendeljük hozzá a
szituációkhoz, a konkrét problémákhoz a megfelelő tudásrendszert. Még a tudósok sem
mentesek attól, hogy tudományos munkájuk során alkalmanként ne használnának
többféle paradigmát is egy és ugyanazon probléma megoldása során, attól függően,
hogy a probléma milyen szituációban került elő.
Korábban láttuk, hogy már az újszülött is rendelkezik bizonyos „tudással”,
megszületésünkkor néhány képesség már „előre huzalozva van” az agyunkban. Előzetes
tudás, vagyis gyermektudomány tehát mindig létezik, a gyerekek a fizikával
kapcsolatban - bármilyen idősek legyenek is - rendelkeznek egyfajta tudással.
A gyermektudomány elemeit a korai konstruktivista szakirodalom gyakran nevezte
„tévhiteknek”. Ez a megnevezés azonban problematikus. Arisztotelész mozgásokkal
kapcsolatos elképzeléseit közel 2000 éven keresztül tekintette megfellebbezhetetlen
igazságnak a tudomány. Miért tekintjük a gyerekek mozgásokkal kapcsolatos naiv
elméletét tévhitnek, amikor szinte teljesen megegyezik azzal, ami az arisztotelészi fizika
mondanivalója? A relativitáselmélet minden olyan jelenséget képes megmagyarázni,
amelyet a newtoni elmélet megmagyarázott, illetve sok esetben a relativitáselmélet az
adaptív és nem a newtoni. Akkor tekintsük 1905-től kezdődően tévhitnek Newton
törvényeit? Ez nyilvánvalóan helytelen eljárás lenne.
A gyerekek éppen azokkal az elméletekkel, gondolkodási sémákkal tudják az ő
szintjükön a legjobban megmagyarázni a jelenségeket, előre jelezni az események
lefolyását, amelyeket éppen birtokolnak. Ezek a struktúrák igenis alkalmasak a
feladataik ellátására, adaptívak. Nem egyszer egyébként zseniális konstrukciók, s
inkább tisztelnünk kellene a gyermeki elmét, hogy ilyen rendszerek kialakítására is
képes.
Mutassuk meg néhány pontban összefoglalóan, s persze most még elnagyoltan,
hogyan látják a gyerekek a fizikai világot a fizikatanulás előtt:
a mozgás fenntartásához hatásra van szükség,
a nehezebb tárgyak gyorsabban esnek le.
a hőmérséklet összeadódik, és nem kiegyenlítődik,
152