A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

meg kell találni azt a módot, hogyan lehetnének képesek a gyerekek megkonstruálni
magukban egy olyan világot, amelyben a modern tudománynak megfelelő konstrukciók,
elméletek foglalnak helyet, és segítségükkel a gyermek és majd a felnőtt a tudományok
nyújtotta lehetőségeket képes lesz felhasználni.
Ebben a könyvben éppen azt fejtjük ki, hogyan lehet - véleményünk szerint, a mi
konstrukcióinknak megfelelően - formálni a fizika tanítását ahhoz, hogy ez a cél elérhető
legyen. Meglátjuk majd, hogy a konstruktivista pedagógia alapzatára épített fizika
szakmódszertan állításai, tanítással kapcsolatban megfogalmazott ajánlásai többségükben
meglehetősen eltérő képet mutatnak majd korábbi szakmódszertani felfogásokkal
összehasonlítva. Ugyanakkor, ahogy fentebb már jeleztük, érdekes módon a konstruktivista
pedagógia egyfajta szintézist is jelent, vagyis ha megváltozott értelmezésben is, de ez a
szemléletmód nagyon sok korábbi, pozitívan értékelhető eredményt fel tud használni.
A konstruktivista pedagógiai törekvések a 20. század végén érdekes módon
kapcsolódtak össze egy, a természettudományos nevelésben, s azon belül is hangsúlyosan a
fizikában jellemző tendenciával. Ez az oktatás STS irányultsága (Science - Technology -
Society = Tudomány, technika, társadalom), vagyis az az elképzelés, hogy a
természettudományos nevelésnek társadalomközpontúvá kell válnia, elsősorban a
társadalom életében megfogalmazódó kihívásokra kell válaszokkal szolgálnia. A
fizikaoktatás – ha adaptív tudást akar formálni, mondjuk a konstruktivista pedagógia
szellemében – elsősorban a leendő állampolgárok általános műveltségének formálását kell,
hogy szolgálja. Szavakban, a hangoztatott ideológia szintjén ez persze mindig így volt, de
más az ideológia és más a gyakorlat. A 20. században a fizikatanítás a leggyakrabban azok
számára volt megfelelő, kielégítő, akik valamilyen e tudományterület ismereteit igénylő
pályára kívántak kerülni. A középiskolában a fizika tanítása nagyon gyakran azokhoz
igazodik, akik majd fizikusok, orvosok, mérnökök, agrár szakemberek lesznek, akik tehát
szakismereteket igényelnek. Sokak oktatása van alávetve kevesek oktatásának, ezzel a
többség számára a fizikaoktatás elidegenítő, inkább kínszenvedés, mint örömforrás. A
pedagógusok gyakran nagyon egyszerűen intézik el ezt a jelenséget: ezek a gyerekek nem
elég szorgalmasak, „nem jó képességűek”, akár le is mondhatunk róluk abból a
szempontból, hogy valamikor is érteni fogják a fizikát. A fizika értése az az én
privilégiumom – így a tanár – s legfeljebb még egy-két gyereké az osztályban. Velük
egyébként jó is dolgozni, értük érdemes volt erre a pályára jönni.
Reméljük jól érzékelhető ennek a gondolkodásnak a tarthatatlansága. Ha nem kívánunk
fizikai műveltséget mindenkiben kialakítani, akkor ne tanítsuk mindenkinek a fizikát – ez
lenne a következtetés, ha az előbbi gondolatmenetet tisztán végigvinnénk. Ez képtelen
következtetés. A modern társadalmaknak szükségük van arra, hogy tagjaik egy a
hétköznapokban használható fizikai műveltséget szerezzenek. A „hétköznapokban
használható” alatt nem azt értjük, hogy prakticista, a körülöttünk villódzó, forgó és berregő
gépek működésének megmagyarázására képes tudást kell szereznie mindenkinek, hanem
egy olyan általános műveltséget, amely lehetővé teszi, hogy éljünk ebben a világban. Amely
lehetővé teszi, hogy dönteni tudjunk fizikatudományi megfontolásokat is igénylő
kérdésekben (pl. hogyan döntenénk egyvízierőmű felépítésével kapcsolatos népszavazás
során). Hogy ne csaphassanak be bennünket, ne legyünk kiszolgáltatottak
áltudományosságot terjesztő kuruzslóknak, s hiszékenységünket kihasználó csalóknak.
34