A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

az sosem áll rendelkezésünkre valamilyen „tiszta”, objektív formában. Tudatunk is szerepet
játszik abban, hogy a külső világról milyen észlelet alakul ki bennünk, itt szűrési,
értelmezési, sőt, aktív változtatási folyamatok hatnak a kívülről mechanikusan érkező
ingerekre. Vagyis amit szokásosan tapasztalatnak nevezünk, az nem tekinthető a külső világ
objektív lenyomatának, tükörképének, hanem egy aktívan manipulált, a belső értelmező,
megismerő rendszer által értelmessé gyúrt rendszernek. Vagyis tudatunk soha nem az
objektív valóság tényeivel, adataival, hatásaival kerül kapcsolatba (olyanok ott nem is
léteznek, hiszen ezek mind emberi fogalmak), hanem az aktuális tapasztalati világgal. Csak
tapasztalati világunkat tudjuk megismerni, ahogyan a híres chilei episztemológus-biológus,
Humberto Maturana fogalmaz, a megismerő rendszerek operacionálisan zártak (Maturana
1988).
Ha a megismerő rendszer operacionálisan (vagyis működését tekintve) zárt, tehát nem
vesz fel és nem ad le új egységeket, vagyis tudást, akkor problematikussá válik a világról
alkotott tudás és a világ egymásnak való megfeleltetése. Ha a tudás nem kívülről
közvetítődik, hanem a rendszer saját maga konstruálja azt, akkor nincs értelme a tudás
tükörképként való értelmezésének. Hogy mi konstruálódik meg a megismerő rendszerben,
azzal kapcsolatban nem működnek olyanfajta kényszerek, amelyek a kialakuló tudást a
megfelelő külső tárgyhoz (vagy jelenséghez, eseményhez) hasonlatossá tennék. Ebben az
értelemben nem beszélhetünk objektív tudásról, s van mindennek egy rendkívül „kínos”
következménye is: nem beszélhetünk a tudás igaz, vagy hamis voltáról sem. Ahhoz, hogy
megtudhassam, hogy egy tudáselem mennyire felel meg egy valóságelemnek, vagyis
értékelhessem a tudást az igaz-hamis dimenzióban, ahhoz kívül kellene helyeznem magam
mind a tudásomon, mind a valóságon, s úgy kellene rápillantanom a két összehasonlítandó
elemre. Ez természetesen lehetetlen. A konstruktivizmus szerint csakis tapasztalati
világunkról alkothatunk tudást magunkban, s nem az objektív valóságról, ahhoz nincs
hozzáférésünk.
Rendkívül „kellemetlen”, „kényelmetlen” állítások ezek. Az ember úgy érzi, hogy kifut
a lába alól a talaj. Hiszen ez az ismeretelmélet nem is fogadja el, hogy van megismerés! -
kiálthatna fel bárki. Ez azonban nem így van. A konstruálás, vagyis tudásrendszerünk
állandó formálása, gazdagítása, a körülményekhez való állandó hozzáigazítása egy
rendkívül termékeny folyamat. Ebben a folyamatban létrejön az objektív valóság egy
modellje, a világképünk, amely ugyan arra nem tart igényt, hogy valaki értékelje, mennyire
„jó”, mennyire felel meg annak, amit modellez, de rendkívül hatékonyan tud működni, úgy
tűnik, elég jól elboldogulunk segítségével a világban. Ugyanis a teljes megkonstruált
tudásrendszer, a világképként funkcionáló modell arra való, hogy segítségével értelmezzük
tapasztalati világunk jelenségeit, ezzel minden pillanatban képesek legyünk meghatározni
helyünket (konkrét, de elvont értelemben is), előre jelezzük, hogy mi fog bekövetkezni a
tapasztalati világunkban, s mindezeknek a folyamatoknak az értelmes elemzése alapján
döntsünk cselekvéseinkről, majd ezeket végbe is vigyük. Vagyis a tudásrendszerünk
rendkívül gyakorlatias módon működik, még akkor is, ha soha nem leszünk képesek
megállapítani, hogy ez a tudásrendszer mennyire hű tükörképe az objektív valóságnak (már
a kérdés is elég értelmetlen egyébként).
A konstruktivizmus szerint a tudásnak nem igazsága (vagy hamissága) van, hanem
kisebb vagy nagyobb mértékű adaptivitása. (Más megnevezéssel viábilitás.) Az ember
gyakorlati cselekvései során állandóan leméretik, hogy tudásrendszere, annak éppen
32