A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

szabályozásnak nevezhetjük. A 20. század korszerűnek tekintett pedagógiai
törekvéseinek nagy része, de valójában már a század elején született reformpedagógiai
mozgalmak is a szabályozásként értelmezett pedagógusi szerepfelfogásban,
tevékenységrendszerben hittek.
A konstruktivizmus a tanári szerepfelfogásra vonatkozó válaszát is radikálisan
fogalmazza meg. Azt állítja ugyanis, hogy a tanár szerepe nem az irányítás, annak sem
vezérlés, sem szabályozás formája nem felelhet meg egy konstruktivista pedagógia
igényeinek.
Valóban radikális kijelentés ez, hiszen a pedagógiai munka szinte teljesen
összeforrott az irányítás fogalmával, sokan e szerep nélkül nem is tudják elképzelni a
pedagógusi tevékenységet. Az a gyermekkép, amely a kiskorúakat egyben korlátozott
cselekvési lehetőségekkel, korlátozott tudással rendelkező, irányításra, vezetésre
szoruló, kiszolgáltatott és kiszolgáltatott helyzetben is tartandó állampolgárokként
értelmezi, logikusan vezet a vezérlési, vagy jobb esetben a szabályozási szerep
abszolutizálásához. Éppen a gyermek érdekében van szükség az irányításra, mondja ez
az ideológia, hiszen még tudatlan, tapasztalatlan, s persze szélsőségesebb
véleményekben megjelenhet, hogy lustaságra, céltalan és terméketlen játszadozásra
hajlamos, esetleg kifejezetten ellenséges a pedagógussal. Valójában a szabályozásra
alapozott pedagógusi szerepfelfogás sem emancipálta a gyermeket, demokratikus és
gyermekközpontú attitűdjei ellenére sem. Ellen Key 1900-ban, a 20. század hajnalán
megjelent könyve, vagy inkább víziója a gyermek évszázadáról, ha más
megfogalmazásban is, de ma is megjelenhetne, hiszen a reformpedagógusok álmát a
gyermek felszabadításáról nem sikerült társadalmi méretekben megvalósítani.
Miért éppen a konstruktivizmus veti fel (a reformpedagógiai törekvésekkel
egyetértve) ennek a gyermekképnek a használhatatlanságát és a pedagógus
szerepfelfogás és tanítási gyakorlat gyökeres átalakításának szükségességét? Azért, mert
a tanulási folyamatoknak a gyermek legszemélyesebb, legbelső folyamataiként való
elképzelésében ez az elmélet megy a legmesszebbre. Ha a gyermek maga konstruálja
meg a tudását, s ez egy abszolút belső, személyes, autonóm folyamat, akkor a gyermek
mindenki mással egyenrangú részese kell legyen e szuverén folyamat külső feltételei
kijelölésének.
Ez azt jelenti, hogy a tanulás feltételrendszerét - már ami abból változtatható
számára - a tanuló közösség egésze alakítja ki (legalábbis egy radikálisan új elképzelés
szerint). Ennek a közösségnek szerves, egyenrangú tagja minden a tanulócsoportban
együtt dolgozó gyermek, s a pedagógus is. A pedagógiai elemzés ezt a kört még
tágíthatja, és izgalmas kérdések felvetését vetítheti előre, ha bevonja ebbe a közösségbe
a tanulók családjait és a tanulócsoportot tanító összes pedagógust is.
A tanulás kérdéseiben nap, mint nap ez a vagy szűkebben, vagy tágabban
értelmezett közösség dönt, s nem az órákat tartó pedagógus. A pedagógus szerepe más
lesz. Ez elsősorban egy szakértői szerep. A pedagógus szakértő a pedagógiában, a
pszichológiában, az iskolai élet szervezésében, illetve szakértő a szaktudományában,
esetünkben a fizikában. Ez ugyan speciális szerepet biztosít a pedagógusnak, de egy
egészségesen fejlődő pedagógiai közösségben mindenkinek a szerepe speciális, minden
egyes gyermeké is.
136