A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

atomjaik száma, nagysága, alakja és rendje szerinti különbségektől függ. Az atomok
száma és alakja a világmindenségben végtelen. Demokritosz nem beszél viszont az
atomok közti kölcsönhatásokról, így elmélete alapján nem érthető, hogy miért
maradnak együtt az atomok, illetve bizonyos esetekben miért válnak szét.
A kölcsönhatás gondolata Epikürosznál (kr.e.341-270.) jelenik meg, aki az
atomokat különböző horgokkal és kapcsokkal képzeli el. Elmélete azonban nem
magyarázza meg, hogy ha összetörjük a horgokat és kapcsokat, például
elpárologtatjuk a vizet, később azok mégis regenerálódnak, a víz lecsapódik.
A legfontosabb és a középkorban elfogadott, később dogmaként tisztelt
elképzelést Arisztotelész (kr.e. 384-322) alkotta, aki Platón tanítványa volt.
Elképzelése ősrégi indiai alapokon állt, miszerint a világon minden létező négy
elemből, tűzből, levegőből, vízből és földből áll. Ezekhez hozzátett még egy ötödiket
is az étert, és ebből állónak képzelte a földi tárgyaktól lényegükben különböző
égitesteket.
Míg az atomista nézetek szerint az ütközések, az atomok egyesülése vagy
szétoszlása okozza a kémiai és fizikai jelenségeket, addig Arisztotelész szerint ezek
oka az őselemek, illetve az őstulajdonságok arányának megváltozása. Az anyag
szerinte folytonosan osztható. Atomok nem létezhetnek, hiszen akkor közöttük
vákuumnak kellene lenni, elképzelése szerint pedig a természet iszonyodik az űrtől,
ez a „horror vacui”, hiszen például a kisebb vízcseppek is nagyobbakká olvadnak
össze.
A középkorban a keresztény Európa az arabok közvetítésével ismerkedik meg az
antik tudománnyal. Az arabok Arisztotelész elképzeléseit vették át.
Csak a XVII. század elején találkozhatunk olyan véleményekkel, amelyek már
nem ragaszkodnak szigorúan az arisztotelészi elképzelésekhez, hanem módosítgatják,
megfigyeléseknek, kísérleteknek vetik alá, és ezek alapján jutnak új
következtetésekhez. Jan Batiste van Helmont (1577-1644) megállapításai a
halmazállapot-változásokról, az oldásról, továbbá arról, hogy az anyagi minőség
ilyenkor a forma megváltozása ellenére változatlan marad, felvetette a kérdést, hogy
miként lehet ezeket a tapasztalatokat magyarázni. És ekkor ismét előkerül az ókori
atomelmélet.
A korabeli szerzők írásaiban egyre többször fordul elő az atom szó, bár annak
értelmezése még nagyon változó. Giordano Bruno (1548-1600) - máglyán fejezte be
életét - lehetett az első, aki újból felelevenítette az atomelméletet. Galilei atomképe
viszont inkább a geometriai ponthoz hasonlatos.
Daniel Sennert (1572-1637) német orvos szerint az anyagok szaga is
szükségszerűen feltételezi, hogy igen kicsi részecskék szabaduljanak el belőle.
Elképzelése az arisztotelészi és a demokritoszi kép között van, miszerint vannak
elsőrendű atomok, a tűz, a levegő, a víz és a földatomok.
Sennert nyomán egyre több híve lett az atomelméletnek, ám a hivatalos
tudomány továbbra is az arisztotelészi tanokat hirdette. Egy francia pap, Pierre
Gassendi (1592-1655) nyúl vissza az eredeti ókori demokritoszi elképzelésekhez:
Evangelista Torricelli (1608-1647) híres kísérletére is hivatkozva elismerte az üres
tér létezését. A külső légnyomás ugyanis csak 760 mm magasra nyomja fel a higanyt
a csőben, e felett pedig légüres tér van. Elképzelése szerint a testeken belül is üres
272