A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

elmélet igényli, hogy feltételezzünk egy értékelő rendszert, amely a mentális
operátorokkal előállított állapotoknak a végcéltól való távolságát értékeli, s ezzel
lehetővé teszi a döntést arról, hogy egy művelet elvégzendő-e ténylegesen, tényleg ilyen
irányban érdemes-e a megoldást keresni.
Ez egy különösen matematikában, fizikában jártas emberek számára könnyen
megkonstruálható kép a problémamegoldás menetéről (a problématér állapotai, ezek
transzformációi, az út a kiindulópontból a végpontba). Közel áll ahhoz, amit a
konstruktivizmus mondhat erről a folyamatról. A konstruktivizmus persze nem beszél
operátorokról, láttuk, hogy általános pszichikus operátorok (képességek) létét a
konstruktivizmus nem fogadja el.
A problémamegoldás ezen elméletével azonban még más problémák is felvetődtek.
Az életben akár csak kis szerepet játszó problémák esetén is a problématér rendkívül
nagy, annak szisztematikus végigvizsgálása lehetetlen vállalkozás. Becslések szerint
már egy sakkjátszma egy pontján is 10 20 nagyságrendű az elemzendő állapotok száma.
Az emberi, életszerű problémák tere ennél még sokszorta nagyobb. Ez azt jelenti, hogy
óriási szerepük lehet azoknak a folyamatoknak, amelyekre már az előbb is utaltunk,
vagyis bizonyos megoldásmódok erős preferálásának, mások erős visszaszorításának
anélkül, hogy erre megfogalmazott, nyelvileg kifejezett indokaink lennének. Ez az
intuíció, s a világra vonatkozó, valószínűleg globálisan értékelő, mély tudásunk
működik általa. Egyfajta heurisztikát alkalmazunk. Valószínűleg ide tartoznak azok a
döntéseink, amelyekben elhatározzuk, hogy egy fizikai problémát mely tudásterületen
oldunk meg.
A probléma megoldása felé irányuló lépések kiválasztása szintén egy problematikus
eleme az elméletnek. Sok olyan problémát ismerünk, amelyek esetén a probléma
megoldása felé tett lépések sokasága nem megfelelő, nem része a végső
problémamegoldásnak, viszont a megoldást inkább a „távolodással” kell kezdeni. Ilyen
közbülső pontok adódnak pl. a Rubik-kocka kiforgatásakor is, különösen a végcél
közelében.
A konstruktivizmus is a kezdő és a végállapot közötti kapcsolat megteremtéseként
képzeli el a problémamegoldást, de ezen újabb elképzelés szerint a „problématérben”
(értsd: a probléma szempontjából releváns tudásterületen) konstrukciót képzel el, belső
kognitív működést, amelyben a tudásrendszer belső kapcsolatai úgy módosulnak, hogy
felismerhetővé váljék a kezdő és a végpont közötti kapcsolat, vagy ahogy korábban
mondtuk: létrejöjjön a híd. A tudásrendszer kidolgozása, elaborálása ez, merev
szabályokkal nem tudjuk leírni. Ezért a Pólya György által leírt heurisztikának jelentős
szerepe van (Pólya 1977).
7.3.3. A szakértők és a kezdők problémamegoldási stratégiái
közötti különbségek
A szakértők és a kezdők kognitív folyamatok szempontjából való összehasonlítása
már szerepelt korábban. Most kiegészíthetjük ezt a leírást a problémamegoldásban
mutatkozó specifikumokkal. Azért fontos számunkra, mert a problémamegoldásra való
nevelés esetében is célul tűzhetjük ki a szakértői szint felé való elmozdulást.
185