A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

egyenletesen forgó vonatkoztatási rendszerben megfigyelni az inerciarendszerben álló
vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző testeket (a forgó rendszerben ezek vagy
körpályán, vagy még bonyolultabb, nem egyenes vonalú pályán mozognak).
A törvény előbb idézett kimondásában nincs benne explicit módon, csak „nyelvileg
elbújtatva”, hogy magukra hagyott testekről van szó, márpedig a más testekkel
lendületváltoztató (impulzusváltoztató) kölcsönhatásban lévő testek még az
inerciarendszerben sem feltétlenül állnak vagy mozognak egyenes vonalban és
egyenletesen. Sok helyen olvashattuk azt a sok fizikatanár által is használt megoldást,
hogy „inerciarendszerben a magukra hagyott testek egyenes vonalú, egyenletes mozgást
végeznek, vagy állnak”. Igen ám, de mi az, hogy inerciarendszer? Ennek szokásos,
általános és középiskolai definíciója, hogy olyan vonatkoztatási (koordináta-) rendszer,
amelyben a magukra hagyott testek egyenes vonalú, egyenletes mozgást végeznek vagy
állnak. Mindenki számára világos lehet, hogy így Newton I. törvényének kimondása
üres, nem törvény, hiszen az inerciarendszer definíciója miatt igaz az, amit állít, már a
tehetetlenségi rendszerek meghatározásában benne van a „törvény”.
Az inerciarendszer definíciója azonban használhatónak tűnik. Nem
problémamentes, de javítható. Először is, mit jelent vajon az egyenletesség? Ahogy
Holics László Fizika című összefoglalójában (1986) olvashatjuk Lange, 19. századi
fizikus megoldásának interpretációjaként: nem tehetjük meg, hogy az inerciarendszer
definíciójában használjuk az egyenletességet, hiszen az egyenletes időközök méréséhez
is valamilyen mozgásra van szükségünk, tehát ismét abba a hibába esnénk, hogy
örömmel konstatálnánk egy „törvényben”, hogy a definíciónak megfelelő módon mozgó
testek úgy viselkednek, ahogyan a definícióban kimondtuk.
Az inerciarendszer definíciója azonban nem igényli az egyenletesség kimondását, s
azt sem, hogy megköveteljük egyszerre minden magára hagyott test álló helyzetét vagy
egyenes vonalú mozgását. Elég azt mondani, hogy:
Inerciarendszernek nevezzük az olyan vonatkoztatási rendszert, amelyben
az egy pontból különböző irányokba (mely irányok nem eshetnek egy
egyenesbe) egyidejűleg elindított, és rögtön utána magára hagyott három
pontszerű test folytonosan leírt pályái egyenesvonalúak (Holics 1986 98. o.).
Kicsit pontosabb, ha azt mondjuk:
Inerciarendszernek nevezzük az olyan vonatkoztatási rendszert, amelyben van
olyan, egy pontból különböző, nem egy síkba eső irányokba egyidejűleg elindított, és
rögtön utána magára hagyott három pontszerű test, amelyeknek folytonosan leírt pályái
egyenesek (saját megfogalmazásunk).
Természetes ezután a következő tétel kimondása:
Az így meghatározott valamennyi inerciarendszerben minden magára
hagyott negyedik pontszerű test pályája is egyenes vonalú (Holics 1986 98.
o.).
254