A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

3. A feladatmegoldás eszköz a tananyag megértéséhez. Egy új fogalmat megtanulni,
egy új képességet elsajátítani elsősorban a feladatmegoldás segítségével lehet,
gondolják sokan.
4. A feladatok megoldásának sikeressége a tudás elsajátításának mérője is egyben.
Ezért a feladatmegoldás alapvető szerepet játszik az értékelésben, ez a szerep
mindenki előtt nyilvánvaló, s szinte megkérdőjelezhetetlen.
5. A feladatmegoldás a vizsgaszituációkra való felkészítésnek is fontos tényezője. Ez
Magyarországon nem túl jelentős tényező, hiszen itt a közoktatásban elsősorban az
érettségiről lehet szó, s ez kevés tanulót érint. Más országokban azonban e
megfontolás sokkal jelentősebb lehet a vizsgarendszer függvényében.
6. Bizonyos elképzelések szerint a feladatmegoldás még az általánosabb
problémamegoldási képesség formálásában is szerepet játszhat, amennyiben az
utánzás révén, illetve rutinok gyakorlásával segíthet.
Érdekes módon Stanic és Kilpatrick érvrendszerében nem szerepel, de hazánkban a
fizikatanárok fontosnak tartják a feladatmegoldások gondolkodási képességek
fejlesztésében játszott szerepét is. Korábban ezzel kapcsolatban már részletesen
bemutattuk saját álláspontunkat, amely a konstruktivista pedagógiára támaszkodva azt
állítja, hogy általános gondolkodási képességeket nem lehet fejleszteni, mert nincsenek.
A konstruktivizmus szerint is van azonban metakognitív tudásunk a gondolkodásról, s
ez fejleszthető, bár erre korlátozottan alkalmasak a feladatmegoldások, hiszen
lényegében csak az algoritmikus gondolkodáshoz fűződő tudásunkat fejlesztik.
A tanárok feladatmegoldással, annak szerepével kapcsolatos elképzelései és
gyakorlatuk természetesen a tanítás mai helyzete által meghatározottak. Ha a felvételi
(fizikából) hat feladat megoldását követeli, akkor legalábbis egy megközelítésként
adaptív pedagógiai stratégia a feladatmegoldás sulykolása. Ez annál inkább így lehet,
mert a társadalmi gyakorlat jelenleg nem fogalmaz meg élesen igényeket a
fizikaoktatással szemben. A legjobbak kiválasztása és a képzés igényeiknek megfelelő
alakítása az elvárás, s hogy a nagy tömeg, a fizikát szakmájukban később nem
használók mire mennek a tudásukkal, az ma még a társadalom számára majdhogynem
lényegtelen kérdés. A fizikatanárok így – részben a könnyebb ellenállás irányát
választva – lemondanak arról, hogy minden tanulót a valódi szituációkban előkerülő
problémák megoldására neveljenek. A feladatmegoldás tehát szűk, lényegében
„szakképzési jellegű” célok kielégítése érdekében szerveződik.
Lehetne másmilyen is a feladatmegoldás funkciója? Igen, de ehhez egészen más
alapokból kellene kiindulni. Először is el kellene fogadni, hogy mindenkit tanítunk
fizikára, nem csak az osztály „kis fizikusait”. Ebből következően a feladatmegoldások
általában az életben felmerülő problémák esetén a már megtanult megoldási
algoritmusok begyakorlását, továbbá ezen algoritmusoknak az életszerű problémákhoz
való hozzárendelését, s ezen keresztül a tudás még alaposabb elsajátítását szolgálnák.
A tudás, ha már egyszer elsajátítottuk, megerősítést, konszolidálást igényel. Úgy
gondoljuk ma, hogy ebben az ismétléseknek van szerepe, s így a feladatmegoldások,
mint egy-egy tudásterület újbóli használatai hozzájárulhatnak a folyamathoz. Ez a
tudásunk azonban kissé bizonytalan. Nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy az
ismétlések, különösen az ugyanolyan kontextusokban való ismétlések oly nagy hatással
vannak a tanulnivaló rögzítésére. Az empirikus adatok nagy száma támasztja ugyan alá
195