A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

Amint láttuk, tekintélyes mennyiségű empirikus tapasztalatunk is van arra, hogy az
irányító funkció feladása, pontosabban a tanári szerep átalakítása igenis eredményezhet
rendkívül hatékony tanulást. E könyv szerzőinek erős meggyőződése, hogy a mai
problémákat megoldani, s a mai szinten túlhaladni a természettudományos nevelés
területén, s így a fizikatanításban is csak e szerepmódosítással lehet. Természetesen
nem állítjuk, hogy a pedagógusok szerepváltása mondjuk egy rendelettel holnapra
„bevezethető” lenne. Ezzel az elemzéssel pusztán arra kívántuk felhívni a figyelmet,
hogy a pedagógusi szerepek átalakítása a konstruktivista pedagógiai gondolkodásmód
egyenes következménye, s valószínűleg a pedagógia egyik jövőbeli fejlesztési
feladatainak egyike.
Hogyan lehetne elérni ezt a konstruktivista nézőpontból kívánatosnak tekinthető
helyzetet? Valószínűleg csak lassan, fokozatosan, az oktatás demokratizmusának
folytonos erősítésével, a pedagógus fokozatos „visszahúzódásával”. Lehetséges olyan
szakaszok iktatása a tanításba, amelyek során a gyerekek a szokásosnál sokkal nagyobb
szerepet kapnak a döntésekben. Fontos szerepet játszhatnak a szakkörök, a külön
feladatok, a kiránduláson végezhető tevékenységek, s minden olyan forma, amelyet
kevésbé terhelnek a „hivatalos oktatás” kötöttségei. Fontos szerepet játszhatnának a jól
megtervezett projektek a tanári szerep átalakulásának folyamatában, hiszen az eddigi
szórványos hazai tapasztalatok rendkívül pozitívak a projektek szervezésével és
fogadtatásával kapcsolatban.
Mit kell tennie a tanárnak konkrétan ahhoz, hogy egy új szerepfelfogást és tanítási
gyakorlatot alakítson ki magának? Tulajdonképpen semmi mást, mint fokozatosan egyre
több beleszólást kell engednie a gyerekeknek a tanórai folyamatok meghatározásába. Le
kell vetkőzni azt a félelmet, hogy egy ilyen gyakorlat keretében „kicsúszunk az időből”,
nem teljesítjük a tanterv által kötelezően előírtakat. A tantervi előírások teljesítése az
„abszolút szabályos”, teljesen tanárirányított munka során is nagyon sokszor kétséges, a
naplóban szép rendben, a tanmenetnek megfelelően sorakozó címek még semmit sem
mondanak arról, hogy vajon a gyerekek fejében is „ott sorakoznak-e a megfelelő
tudásrendszerek”. A hagyományos útról való letérés, s egy új metodikai rend vállalása
igenis hozhat eredményeket, még a tanulnivaló extenzív birtoklásával kapcsolatban is,
mert alapvetően átalakulhatnak, pozitív módon megváltozhatnak a tanulás feltételei és
egész folyamata.
Kezdeményezzen a pedagógus olyan beszélgetéseket, amelyekben arról eshet szó,
hogy egy-egy fizikai tudásterületet hogyan látnak a gyerekek, milyen elképzeléseik
vannak, s szerintük hogyan, mit kellene tanulniuk. Legyen nyitott kérdés az, hogy mivel
foglalkozzunk (persze a tanterv adta keretek között), a pedagógusnak erre inkább
alternatív javaslatai legyenek, s ne előre rögzített tervei. Mindenképpen törekedni kell
arra, hogy valós, lényegi alternatívák létezzenek, s lényegében a gyerekek
választhassanak, vagy találjanak ki új megoldásokat is. A döntéseknél a pedagógus
visszafogott legyen, ne telepedjék rá a csoportra, még az általa problematikus esetekben
se emeljen vétót, legfeljebb - akkor is nagyon óvatosan - a szakmai fenntartásait
hangoztassa. Igyekezzen olyan légkört kialakítani, amelyben a gyerekek mernek önálló
véleményt nyilvánítani, s mernek ellentmondani is. Ehhez a gyerekeknek is jól meg kell
érteniük, hogy a pedagógus sem birtokolja az „egyetlen és valódi igazságot”. Meg kell
tanulniuk, hogy ahogyan ők látják a világot (a fizika tényeit, összefüggéseit, vagy a
138