A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

eljárást úgy, hogy azt képzeli, közben a gyerekekkel mintegy induktíve felépíti a
tananyagot, a gyerekek válaszaiból szépen összerakja az új anyag épületét. Eközben azt
a látszatot kelti, mintha itt valóban az egyszerű tényekre alapozva, általánosítások és
absztrakció segítségével juttatná a gyerekeket ismeretekhez. A módszerekről szóló
fejezetben részletesen megmagyarázzuk, miért hamis beállítás ez a legtöbb esetben.
Eddigi elemzésünket azonban ki kell egészítenünk egy jelentős megfontolással, ami
azt fogja eredményezni, hogy a felfedeztetést bizonyos értelemben nem kell teljesen
száműznünk a pedagógia, így a fizikatanítás „fegyvertárából”. Amit az eddigi
elemzésben kizárni javasoltunk: a megfelelő előfeltételekre építeni nem tudó felfedezés.
A gyerekek képtelenek kitalálni olyan természettudományos, fizikai tételeket, amelyek
felfedezéséhez magának a tudománynak is a legtöbbször évezredekre volt szüksége, s
amelyeknek kitalálását az is nehezíti, hogy a gyerekek a legtöbb esetben éppen a
felfedezendő összefüggéssel ellentétesen gondolkodnak a folyamatokról. Ilyen
esetekben a konstruktivizmus szinte teljességgel kizártnak tartja a felfedezést,
legalábbis azon a szinten, amelyen a gyerekek fizikai tudásrendszerei állnak.
A felfedezés azonban mégiscsak lehetséges akkor, amikor adottak az előfeltételek.
Az is felfedezés, ha egy adott paradigma keretei között gondolkodva, tisztán deduktív
eszközökkel rájövünk valamilyen összefüggésre, egy új tudást konstruálunk meg egy
átfogóbb tudásrendszer keretei között. Persze ekkor sem egyszerű a folyamat, hiszen a
tudásrendszerek nem úgy működnek, hogy az abszolút világos általános tételekből (az
axiómarendszerből) kiindulva, pusztán a formális logika szabályainak alkalmazásával,
szinte számítógépként vezetünk le eredményeket. Ennél sokkal nagyobb az intuíció
szerepe, sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy más tudásterületek belső struktúráit rá
tudjuk-e építeni a vizsgált jelenségkörre, vagyis tudunk-e analógiákat, metaforákat
használni, hogyan mozgósítjuk a problémamegoldásra vonatkozó metakognitív
tudásunkat, stb. És fontos szerepet játszanak a kísérletek is, hiszen kisebb jelentőségű,
vagy fontosabb hipotéziseinket ellenőrizhetjük, amikkel részelméleteket erősíthetünk
meg, kísérletezés közben vetődhetnek fel bennünk kérdések, amik ugyan „benne voltak
már a levegőben”, logikus a felmerülésük, de kísérletezés nélkül nem jutottak volna az
eszünkbe.
Van tehát felfedezés, de az nem az előzetes elképzelésektől mentesen történik,
hanem éppen hogy azok által irányítottan. A kérdve kifejtés is lehet jó módszer, ha
létezik már a tanulók fejében egy olyan átfogó kognitív rendszer (s ez megfelelő
állapotú), amely segítségével, gondolkodva, logikus következtetéseket alkalmazva
válaszolhatnak a kérdéseinkre.
Még egy ponton kell kritizálnunk az induktív eljárások fizikatanításban betöltött
szerepét. Eddig az induktivitásról, a felfedeztetésről mint elképzelt tanulási folyamatról,
pszichikus működésről szóltunk. A szónak azonban van egy másik jelentése is, ami a
tudományos igazságok logikai bizonyításával kapcsolatos. A 20. század első felében a
logikai pozitivisták álma volt egy olyan, matematikailag is precíz logika megalkotása,
amely az indukciót alkalmazva, tehát az egyesből az általánosra, a konkrétról az
absztraktra következtetés megfelelő megalapozása lett volna. Itt tehát nem pszichológiai
értelemben használtatik az indukció szó, hanem inkább egy szikár, logikai értelemben.
Az elképzelés hiú ábránd maradt, nem sikerült létrehozni olyan logikai rendszereket,
143