A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

érzékelteti, hogy a modern kognitívizmus milyen távol áll az általános képességek
létének feltételezésétől, s mennyire más architektúrájúnak (felépítésűnek) gondolja a
személyiséget.
A személyiség tehát, mint rendszer, mindenek előtt tudás alapú. Tudásrendszerek
bonyolult, kinek többé, kinek kevésbé rendezett struktúrái építik fel elménket, s
produkálják mindazt a külső megnyilvánulásokban is tetten érhető működést, amit
kogníciónak nevezünk. Ahogyan megnyilvánulnak, azt lehet képességnek nevezni, de
csakis egy konkrét kontextushoz és tartalomhoz kapcsolva.
Ugyanakkor ez a tartalom és ez a kontextus amellett, hogy konkrét, meglehetősen
általános is lehet (vigyázat, a konkrét és az általános nem ellentétei egymásnak, a
konkrétnak az elvont, az általánosnak az egyes az ellentéte). Általános tudás pl. az, hogy
minden fizikai egyenletben a két oldalon ugyanolyan dimenziójú mennyiségeknek kell
állniuk. Ez az ismeret minden fizikai egyenletre, egyenlőségre vonatkozik.
Meglehetősen általános tudás az, hogy egy fizikai probléma megoldása során érdemes
megkeresni azt a fizikai szaktudományos területet, amely a legadekvátabbnak tűnik a
megoldáshoz. Vannak tehát olyan ismereteink (vigyázat, ismeretek és nem képességek),
amelyek igen sok „tárgyra” vonatkozhatnak, a jelenségek, a fogalmak, fizikai tárgyak
igen széles köre esetében használhatók, érvényesek.
E fontos tudáscsoporton belül is különösen figyelmet érdemelnek azok a
tudáselemeink, amelyek összességének neve a kognitív pszichológiában metakogníció.
Ez a fogalom azon tudásunkat jelenti, amit saját magunk és mások kogníciójával
(gondolkodásával, tanulásával, problémamegoldásával, kommunikációjával)
kapcsolatban birtokolunk. Tudhatjuk, hogy milyen úton, módon szoktunk fizika
feladatokat megoldani. Tudhatjuk, milyen gondolkodási trükköket érdemes bevetni egyegy
nehezebb probléma megoldása során. Lehet arról ismeretünk, hogy elsősorban
milyen tanulási stílus felel meg nekünk a legjobban, s követhetjük mindenfajta tanulás
során ezt a stílust.
E ponton a kétféle paradigma egészen közel kerül egymáshoz. A modern kognitív
pszichológia ugyan nem fogadja el, hogy lenne általános problémamegoldó „gépezet”
az agyunkban, azonban azt maga is úgy gondolja, hogy létezik valamilyen képünk,
felfogásunk a problémamegoldással kapcsolatban, ezt a tudásunkat (hangsúlyozzuk:
tudásunkat, és nem képességünket) használni is tudjuk a fizikai problémák megoldása
során. De maga a problémamegoldás már specifikus fizikatudományi tartalmak
mozgósítását igényli, tehát tudásterület-specifikus, s még a szituációtól is függő
jelenség.
Mint korábban láttuk, a korai és a modern kognitívizmus más területeken, így
elsősorban a tudás emberi elmében való reprezentálása kérdésében is
megkülönböztethető egymástól, s ez a kifejezetten lélektani jellegű ismertetésekben
fontosabb is, mint amit itt mi középpontba helyeztünk. Véleményünk szerint azonban a
tudásterület- és kontextusfüggőség éppen a pedagógiai alkalmazások miatt fontosabb a
számunkra. További tájékozódást nyújt a ma már magyar nyelven is hozzáférhető
kognitív pszichológiai szakirodalom (ld. elsősorban Pléh Csaba nevéhez fűződő
műveket, illetve Eysenck és Keane tankönyvét).
126