A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

hanem azoknál elvontabbak, illetve az értelmezésük kiterjesztett olyan jelenségekre,
tárgyakra is, amelyekről nem is volt közvetlen benyomásunk, észleletünk. A fizikában a tér
és idő, a mozgás, a test, az alak, a halmazállapot, az erőtér (a mező) és nagyon sok más
fogalom absztrakcióval és általánosítással keletkezett, valójában eredeti tapasztalatainkon,
észleleteinken alapszik. „Semmi sincs az értelemben, mielőtt nem létezett a szemléletben”
vallják az empiristák (a híres, és nagyon sokak által idézett állítás eredetileg John Locke
megfogalmazása), s ezzel egy egészen új ismeretelmélet jön létre, vagyis a gondolkodók
kezdik a korábbiakhoz képest lényegesen másképpen látni a megismerési folyamatokat.
A fizika, mint tudomány fejlődésében jelentős tényező az empirizmus megszületése.
Nyomában az a ma már számunkra természetes követelmény fogalmazódik meg, hogy a
fizikai világ megismerése során elengedhetetlen a valóságos világgal való kölcsönhatásunk
során szerzett tapasztalataink felhasználása. Az empirizmus ezt az összefüggést szélsőséges
formában fogalmazza meg: a tapasztalatok nem csak, hogy szükségesek, de valójában
minden tudásunk kiindulópontját jelentik. Az emberiség teljes tudása, benne a fizikai
elméletekkel, törvényszerűségekkel a lehető legegyszerűbb érzéki tapasztalatokra épül.
Nagy hatású elmélet ez, amelynek kialakulása lényegében egybeesett a
természettudományok, s elsősorban a fizika Galileio Galilei (1564-1642) és Isaac Newton
(1643-1727) által elindított fejlődési periódusának nyitányával. A fizikai jelenségek
kutatásában a kísérlet, a megfigyelés, a mérés lesz a döntő módszertani kérdés, elemi
követelménnyé válik az ismeretek valóságos tapasztalatokra alapozása, gondos
összegyűjtésük, elemzésük, a belőlük levonható következtetések megfogalmazása.
A pedagógiában szinte a tükörképe alakul ki ennek a felfogásnak. A fizika tanításában
elsősorban az a szakmódszertani gondolkodásmód jelenti e nézet térnyerését, amely a tanári
munka középpontjába a kísérletezést állította. Egy csodálatos fejlődés veszi a kezdetét
valamikor a 18. században, az iskolai természettani órákon megjelennek az izgalmas
kísérletek, a bemutatók. Egyetemek, főiskolák, és jó néhány középiskola szertárában még
ma is találunk nagyon régi kísérleti és szemléltető eszközöket. Ezek - és természetesen
nagyon sok érdekes leírás is - arról tanúskodnak, hogy a természettudományok forradalma,
a kísérleti módszer kialakulása magával hozta a fizikatanítás, a természet iskolai
megismerése forradalmát is - legalábbis sok pedagógus esetében. A gyerekek soha nem
látott, néha már ördöginek gondolt jelenségeket figyelhettek meg a tanári asztalon, s ezzel
megvalósulhatott az empiristák legfőbb vágya, hogy a megismerő ember - ebben az esetben
a tanuló - maga lássa, hallja, stb. a jelenségeket, ne csak magyarázzanak neki azokról,
hanem közvetlen benyomásai lehessenek róluk.
Az empirista fizika szakmódszertan tehát az empirista megismerés felfogásra épül,
eszménye a kísérletező, szemléltető tanár. Itt a legfontosabb kérdés az lesz, hogyan lehet
irányítani a tanulók megfigyeléseit, mit érdemes bemutatni nekik, milyen módszertana
alakítható ki a kísérletezésnek. Vegyük észre, hogy ez a felfogás is a tudás közvetítésében
hisz, csak itt a forrás, valamint a közvetítő egészen más, mint az előző esetben. Míg ott a
forrás a pedagógus szava és a könyv volt, itt már a valóság, a benne zajló jelenségek, a
benne elhelyezkedő tárgyak lesznek a tudás megszerzésének kiindulópontjai. Míg ott a
közvetítő a nyelv, addig itt az inger, az érzéklet. A gyerekek nem egy mások által
előfeldolgozott tudásanyagot sajátítanak el, hanem magából a valóságból szerzik az
ismereteiket, legalábbis az empirista krédóban hívők így gondolják.
25