A fizikatanítás pedagógiája című felsőoktatási tankönyv(letölthető ...

8.3.4. Egyéni munkaformák, módszerek
A tanítás során szükség van olyan szituációkra is, amikor a gyerekek önállóan
dolgoznak egy-egy feladat, probléma megoldásán. Az egyéni munka fontos
információkat szolgáltat a tanárnak arról, hogy hol tartanak az egyes gyerekek a tanterv
által előírt követelmények elsajátításában, a fontos fizikai elvek megértésében.
Differenciált egyéni munkáról akkor beszélünk, ha a gyerekek saját fejlődését
optimálisan előmozdító, egyéni feladatot kapnak. Az egyéni differenciált munkára a
tanítási folyamat bármely szakaszában sor kerülhet, alkalmazható más módszerekkel
egyidejűleg is. Ilyen munkaformát alkalmazhatunk olyankor, amikor egy diagnosztikus
mérés során kiderül, hogy az egyes gyerekek továbbhaladásához milyen egyéni
feladatmegoldásra van szükség. Hasznos lehet az egyéni differenciálás akkor is, amikor
egy-egy témakör lezárása előtt a gyerekek a témakörben problémákat, feladatokat
oldanak meg, ilyenkor mód nyílik arra, hogy az esetleges lemaradásokat még
bepótolják, s arra is, hogy az átlagosnál sokkal bonyolultabb feladatokat is
megoldhassanak azok, akik erre képesek.
Az egyéni differenciálás talán a fizikatanítás egyik legnehezebben megoldható
problémája, mert rendkívül sok feladatot igényel, ezek közül a tanárnak kell
összeválogatnia a legmegfelelőbbeket. A megfelelő választás érdekében viszont szinte
minden gyerek egyéni problémáit ismernie kell. A rendelkezésre álló taneszközök csak
részben tudják teljesíteni ezt a feladatot, hiszen minden gyerekre nem lehet feladat- és
problématárat készíteni. Nagyon sokat kell a tanárnak magának válogatni, feladatot
készítenie. Az ilyen típusú differenciáláshoz sok segítséget adhat egy feladatbank
létrehozása az iskolákban, ennek feladatait akár több iskola is használhatja, bővítheti
közösen. Erre jó lehetőség a számítógépes rendszerek kialakítása. Természetesen itt is
alapvető követelmény a tanárral szemben, hogy tudja, melyik gyereknek milyen
problémát, feladatot kell adnia annak érdekében, hogy fejlődése, haladása biztosítható
legyen. Ebben a feldolgozási szakaszban a feladatmegoldás a tanítási órán zajlik, a
gyerekek önállóan dolgoznak. Szerencsés, ha az alkalmazott feladatokhoz létezik egy
javítókulcs, amely segítségével a gyerekek maguk ellenőrizhetik munkájukat.
A tanítási folyamatban a gyerekek a legkülönbözőbb helyzetekben érkeznek el
olyan témákhoz, amelyekkel szívesen foglalkoznak önállóan is, a tanórán kívül. Ha
ismerjük a gyermekek érdeklődését, akkor erre támaszkodva is adhatunk nekik egyéni
feladatokat. Lehetséges, hogy ilyesfajta munkák elkészülnek ugyan, de mivel a gyerek
úgy érzi, hogy az iskola nem értékeli a teljesítményét, nem kapcsolódik a szorosan
értelmezett iskolai tanulási folyamathoz, az eredmények rejtve maradnak. A
hagyományos iskolai életben kizárólag a versenyekre való felkészítés során történik
valami ehhez hasonló, itt azonban az iskola szűken értelmezi a gyerekek képességeit, és
csak egy jól meghatározható, keskeny (természetesen fontos) sávban, az intellektuális
teljesítmények mentén történik fejlesztés.
Ha azonban értéknek tekintünk mindenfajta értelmes tanulói teljesítményt
(kézügyességet, rajztudást, stb.), ezeket a lehetőségeket is bekapcsolhatjuk a
fizikatanítás rendszerébe. Lehetőséget kell kapniuk más területen tehetséges
gyerekeknek is. Ilyen típusú differenciálásra példa a Mestermunka. Egy-egy ilyen
munka elkészítése önálló (esetleg kiscsoportos) alkotómunkát, könyvtári kutatómunkát,
egyéni tanulást, médiafigyelést, film és fotókészítést, adatgyűjtést, mérést, kísérletezést
231