péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

jelenése előtt), de a haszonnövényként kevésbé értékes vagy éppen károsfajok serege is keresztülment ezen a folyamaton. E fajok egy részeidőnként maga is táplálék lehetett a történelem folyamán (pl. a libatop,parajfajok, baraboly, torma stb.), egy másik része viszont sajátos ökológiaiigényei és szaporodásbiológiája miatt a természetes társulásokbólkiszabadulva alkalmassá vált arra, hogy a megbolygatott területeken tömegesenelszaporodjon. Ez a „preadaptáció“ tette lehetővé, hogy egy növényfaj„gyommá” váljon. Ha a gyomfaj ökológiai igényei megengedték,az ember útját követve mára az egész Földön elterjedt, és ún. kozmopolitanövény lett belőle. Magát a folyamatot ― a természetes társulásbőlvaló kiszabadulást és az emberi környezet fokozatos elárasztását― 1922-ben Thellung apofitizációnak nevezte, az ilyen növényfajokatpedig apofitáknak (Kopecky 1984). Az apofitizáció foka egyben a növényzetregyakorolt emberi hatás fokmérője. Első fázisában a termőhelyi éstársulástani viszonyok még nem változnak meg visszafordíthatatlanul, afajok a természetes állapothoz hasonló környezetben (pl. szegélytársulásokban)szaporodnak. A folyamat második szakaszában a változások márvisszafordithatatlanok, a természetes állapot visszaállására többé nemlehet számítani (pl. erősen taposott patakpartokon, folyó menti ligetekbenstb.). A harmadik apofitizációs szakaszban lévő gyomok, bár bennszülöttfajok, elhagyják eredeti elterjedési területüket, és utak menténtelepülésről településre vándorolnak. A. 4. apofitizációs szakaszban lévőgyomok földrajzilag távoli területekről bekerült és az antropogén növénytakaróbabeilleszkedett fajok. Az 5. szakaszban lévő fajok már új bevándorolt(allochton) asszociációkat képeznek (antropoasszociációk).IrtásnövényzetKalotaszeg növénytakaróját az erdőirtások változtatták meg leggyökeresebben.E változásnak jelentős hatása volt az itt élő emberek életére:energiaforrást, nyersanyagot jelentett, új életterek elfoglalásához,agroökoszisztémák kialakulásához vezetett. Hosszú távon az ésszerűtlenerdőpusztítás a talajréteg lepusztulását, a termőterületek leromlásátokozta.Az irtásterületeknek sajátos története, sajátos „kulturális ökológiája“van (vö. Takács 1976, 1980). Feltehetően az égetéses irtás voltaz első és mindeddig legfontosabb, legnagyobb hatású olyan emberi beavatkozása táj életébe, amely nyomán egy évtizedekre állandósult, klimaxtársulást egy gyorsan változó, évente megújuló, sok (új szervesanyagot termelő, kissé már a szántóföldi életciklusra emlékeztető szeriálistársulás váltott fel. Az irtás szabad tered adott azoknak a fajoknak,amelyek rendszerint erdőszéleken, tisztásokon, aljnövényzetben húzódtakmeg, a kedvező alkalomra várva. Ahogy a fák árnyékától megszabadultak,bő magtermésükkel rohamosan és tömegesen elszaporodtak.Ezeket az invadáns fajokat ma többnyire gyomként tartjuk számon. Sok,a gyűjtögetésben fontos növény (szamóca, málna, szeder, áfonya, gyógynövények),több termesztett növény (rozs, zab, alakor, Haynald-búza)irtásterületen jól szaporodó, gyomjellegű faj.Mivel az irtásnövényzet az évek során viszonylag gyorsan változószerkezetű, jó társulásokat itt nehéz elkülöníteni. A gyorsan sarjadó töl-94