péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

1970; Ehrendorfer 1973; Polunin 1981 stb.). Az elismert fajok közül azelső kettő területünkön is gyakori (vö. Nyárády 1941―44). Az erdélyikocsánytalan tölgyet (Q. polycarpa Schur) Tordától északra tipikus alakbannem jelezték, de egyes jellegek, mint a sekélyen karélyos levél,szürkén pelyhes gubacspikkelyek a Kolozsvár és Gyalu között húzódógerinc tölgyes állományaiban is kimutathatók. Ugyanitt valamikor erdőalkotólehetett a molyhos tölgy (Q. pubescens) is ― az egykori erdőbőlma csak reliktum-példányok lelhetők fel.Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a nemzetség fajai idegen megporzókés a fajok között nálunk ― a csertölgy kivételével ― nincs teljesgenetikai elszigetelődés. Még az aránylag olyan „jó“ fajok is, mint akocsányos tölgy és kocsánytalan tölgy is kereszteződnek egymással, ésa hibridek rendszertani helyzete nehezen határozható meg.Annak hangsúlyozásával, hogy a megfigyelhető alaktani változatosságcsak „a jéghegy csúcsa“, és a morfológiai jellegek hatalmas ésszámunkra nehezen megközelíthető élettani, alkalmazkodásbeli és ennekmegfelelő társulásbeli változatosságot takarnak, emlékeztetni szeretnénkitt arra, hogy Soó 1970-ben ― Mátyás Vilmos adatai alapján ― a csertölgynekkét változatát (var. austriaca és var. cerris) különbözteti meg:az egyik változatban 8 formát, a másik változatban 3 sorozatot, 6 formátés 11 alformát, valamint a két változat közötti átmeneti formákat. A kocsánytalantölgy esetében 4 változatot és több mint 20 elkülöníthetőformaszintű egységet ír le, a Dalechamp-féle tölgy esetében újabb 3változat és több mint 20 formaszintű egység sorakozik, a kocsányos tölgynekpedig 8 változatát és mintegy ötven további alegységét tartja számon.Ez a kép egyértelműen ma is aktív mikroevolúciós folyamatokmeglétére utal, és a Kárpát-medencét a közép-európai tölgyesek potenciálisgéncentrumává avatja.A változatosság társulásrendszertani megközelítése egyike a cönoszisztematikafogas kérdéseinek, olyan bozót, melybe a legbátrabb botanikussem igen megy szívesen. Az alaptársulások azonban viszonylagpontosan elkülöníthetők. A továbbiakban a Csűrös István által (1981)elfogadott cönológiai egységek szerint csak ezeket vesszük figyelembe.A területen a következő alaptársulásokat lehetett azonosítani: 1csertölgyesek, 2. cseres kocsánytalan tölgyesek, 3. gyertyános kocsánytalantölgyesek, 4. perjeszittyós kocsánytalan tölgyesek.A csertölgyesek a szubmediterrán befolyást jelzik, azokon a termőhelyekenalakultak ki, amelyek évi átlaghőmérséklete magasabb, talajavízzáró rétegeket tartalmaz, amelyekben kisebb lejtőszög mellett tavaszszalvízfölösleg van.A cseres kocsánytalan tölgyesek átmenetet képeznek az előbbi társulásés a magasabb övezetben kialakult tölgyesek között. A társulásbanrészt vevő fajok többsége közepesen melegkedvelő, mérsékelten szárazságtűrő,és főképpen a semleges vagy gyengén savanyú kémhatású talajokatkedveli.A magasabb, hegyvidéki területeken, csökkent átlaghőmérsékletmellett és elsősorban lazább szerkezetű, meszes alapkőzeten kialakult,tápanyagban gazdag talajokon a társulásból eltűnik a csertölgy, helyettea gyertyán válik társuralkodóvá, gyertyános kocsánytalan tölgyesek fejlődnekki. A kísérő fajok nagy többsége közepes víz- és hőigényű. Ez a51