péntek jános szabó attila ember és növényvilág - Adatbank

ján írta le és adott tudományos nevet a társulásnak (Pruno-Crataegetum,Prunion spinosae). A társuralkodók, a kökény és a galagonya valóbansűrűn viselik a bőrtépő ágtöviseket (a népi megnevezés még növénymorfológiaiértelemben is pontos!). A cserjeszintben gyakoriak még a nemtövises, hanem tüskés vadrózsafajok (Rosa sp.), a veresgyűrű som (Cornussanguinea), a mezei juhar (Acer campestre), az ostorménfa (Viburnumlantana), a kányabangita (V. opulus), valamint a lágyszárú kísérőfajok.A társulás többnyire az agroteraszok rézsűit védi, és eróziógátló hatásamellett egyre fontosabb természetvédelmi szerepe az, hogy a szántásokkövetkeztében nagyobbrészt eltűnt szénafüvek értékes fajainak nyújtmenedéket, így géntartalékokat őriz. A tölgyerdők övezetében a társulásáltalánosan elterjedt, szép állományai vannak a Kapus völgyének délilejtőin, a Részeg-tető környékén, Bedecs határában, a Nádas és az Almásvölgyében stb. Terjedését égetéssel, irtással gátolják, az irtott anyagotkemencehevítésre vagy tövisboronaként használták, kerítést raktak belőle.A gyűjtögetésben is szerepe van a társulásnak (gyógynövény, ínségeledelstb.).A húsos somos-sóskaborbolyások (Corneto-Berberidetum) Szászfenes,Kisbács határában, a somosok a Nádas és Almás völgyében elterjedtek,és cönológiai helyzetük bizonytalan. A népi növényzetértékelés viszontélénken számon tartja a somosokat Somberek, Somfás-gödör, Som-földje,Somos-árok, Somosorr néven, sőt az egyik falunak is névadója (Somtelke).A húsos somosokat (Cornetum maris) és a veresgyűrű somosokat(Cornetum sanguinei) Soó jelezte először a területről (1927).A veresgyűrűs-ostorménfás (Viburno-Cornetum) társulást viszonttudomásunk szerint még nem jelezték Romániából. Közép-Európa növényzetébenis csak 1968-ban figyelt fel Rauschert ― az NDK-ban, amiénkhez sokban hasonló természeti környezetben ― a veresgyűrű (Cornussanguinea), kányabangita és ostorménfa (Viburnum opulus, V. lantana)állományok társulástani önállóságára. A társulás a területen kétségtelenülmegvan, többnyire mozaikszerűen keveredik a kökényes galagonyásokkal,de azoktól megjelenésében is messziről különbözik. Gyerővásárhelyés Gesztrágy között a napos lejtőkön, felhagyott agroteraszokrézsűin jelentős területeket borít. Szép kifejlődésben jelentkeznek ezeka cserjések a sárdi völgyben, Körösfő és Sztána között helyenként aRészeg oldalában. (Itt az Ordományos nevű elpusztult település határábankülönösen fajgazdag ligetes cserjések is kialakultak, ezeknek őszipompáját főképpen a juharfajok és a hólyagfák élénkítik.)Az etnogeobotanika gánása, gálnása nagy valószínűséggel erre a társulásravonatkozik, sőt a gálna ~ gána ~ kálna ~ kánya népetimológiásváltozatok alapján a Kányás, Kányafő típusú nevek is ide vonhatók.A gálnásra vonatkozó első történeti (adat Erdélyből az egykori Maros-Torda megyei Makfalváról ismeretes (SzT) 1607-ből, illetőleg 1634-ből.Kalotaszegen 1671-ben, 1756-ban, Méra határában erdőt, kaszálót jelöl.Előfordul Andrásháza, Nagykapus és Sárvásár határában is. A SzT-bana földrajzi nevet nem értelmeztük, bár ezek nagy valószínűséggel mindViburnumos cserjésekre vonatkoztathatók. Pesty Nagykapus határábólidézi a nevet, és tudni véli, hogy „nevezetét az ott tenyésztett [!], demostmár nem létező gálnafa (Hydrangea arborea) berekről vette“ (KHh.164―5), de ez botanikai tájékozatlanság.63